Werbőczy jogforrástana

 

Werbőczy a műve elején különbséget tesz ius commune vagy civile között, (amit nála a római és egyházi jog jelent, amit a császár formálhat, alakíthat), és helyi, országos jog, ius municipale, ezen belül statutorium között.[6] Az országban érvényes (érvényesülő) jognak azt tekinti, amit a bíróságok országosan ténylegesen alkalmaznak, és amit ő is a gyakorlat során tanult, sajátított el.[7] Ennek rögzítése mellett kell értelmeznünk azt a kijelentését, amit a II. rész 6. titulus tartalmaz: „omnia fere jura regni huius originaliter ex pontificii caesareique juris fontibus progressum habeant” – ennek az országnak szinte minden jogtétele eredetileg az egyházi és a császári jog forrásaiból ered. Szembeállítva ezzel az általános érvényű és többségében nálunk is érvényesülő joggal megállapítja: „municipalis haec nostra consuetudo, qua in judiciis modo generaliter utimur, ex tribus fundamentis constat” – az a mi országos szokásunk, amellyel bíróságainkon általában élünk, három alapból áll össze.”[8]

Ez a három alap, azaz belső jogforrás Werbőczy szerint az uralkodók által hozott köztörvények, decretumok, az uralkodók által adott kiváltságok, valamint az országos rendes bíróságok által alkotott ítéletekbe foglalt és ismétlődő joggyakorlat tételei. Werbőczy nem hagy kétséget afelől, hogy az ő felfogása szerint mind a ius civile vagy commune, mind a hazai jog sajátos forrásainak tételei, a decretumok és privilégiumok azáltal válnak az élő hazai szokásjog, consuetudinarium ius részévé, hogy a bíróságok azokat ítélkezésükben alkalmazzák. 

 

Werbőczy István, Tripartitum, bíróság, privilegium, köztörvények, szokásjog, jogforrás

Read more: Werbőczy jogforrástana

Bányajogi reformtörekvések Magyarországon a XIX. században

A bányajog területén a magyar reformkor jelszava kettős: bányaszabadság és hazai bányaigazgatás. A bányaszabadság fogalma azt jelenti, hogy a bányászati termelést meg kell szabadítani feudális kötöttségeitől: külön kell azt választani mind a regalia maiora, mind a regalia minora körétől, magyarul: el kell választani az ingatlantulajdon és birtok összes feudális résztulajdonaitól, a királyitól is, a földesúritól is.

Ez a lépés nem tehető meg a nemesi előjogok felszámolása, a polgári árutulajdon megteremtése, a donációs rendszer felszámolása nélkül. Egyelőre tehát a kezdeti reformok egyrészt az igazgatás modernizálása, másrészt a regálék körének pontos meghatározása, lezárása felé irányultak. A reformok megvalósítása útján különös fontosságot nyert az a bányatermék, amely a XIX. századig jelentőségre nem jutott, ezért új tényezőként került bele a bányajogi szabályozás tárgyainak sorába: a kőszén.

 

bányatulajdon, föld gyümölcse, regalia, bányaszabadság, bányaigazgatás

Read more: Bányajogi reformtörekvések Magyarországon a XIX. században

A nemzetközi magánjog kezdetei Magyarországon

 

Ebben az időszakban jutnak jelentősebb jogforrási szerephez a nemzetközi magánjog tekintetében a nemzetközi egyezmények, amelyek a kereskedelmi és ügyleti feltételeket, a bíróságok előtti kölcsönös perképességet, de sokszor az okiratok érvényességét, a csődeljárást, a végrehajtást, sőt más vagyon- és örökjogi kérdéseket is szabályoztak. Az Egyesült Államokkal, Görögországgal, Oroszországgal és Franciaországgal kötöttek e korszakban számunkra érdekes egyezményeket.[36] Lényegében intertemporális jogot alkotott az országbírói értekezlet is, midőn a magyar anyaországban a régi igazságszolgáltatást helyreállította. Ugyanilyen szabályokat tartalmaz a kiegyezés is, mind Ausztriával, mind Horvátországgal, valamint az erdélyi unió, amelyek 1867-ben jöttek létre.[37]

Ezzel megteremtődött a magyar tőkés rend nemzetközi magánjogának kialakítására a politikai lehetőség. Ha ez a fejlődés mégis váratott magára, ennek hasonló az oka, mint a polgári jognál általában: a kodifikáció elhúzódása, politikai harci kérdéssé tétele. A magyar általános polgári törvénykönyv hivatva lett volna ezt a területet rendezni, a rendezés vele együtt maradt el.

illetékesség, idegen jog importja, intertemporális szabályok, nemzetközi egyezmények, interterritoriális norma, kölcsönös perképesség

Read more: A nemzetközi magánjog kezdetei Magyarországon

A XIX. századi magyarországi magánjog forrásai és irodalma

 A nemzetközi magánjog tudománya hazánkban valóban későn jelentkezik. Az első összefoglalás a kiegyezés évében jelenik meg, de alig több mint a vonatkozó osztrák anyag formai kiegészítése. 1886-ban Jellinek magánjoga hozza először a magyar nemzetközi magánjog elveit. 1885-ben foglalkozik a Jogászegylet először ilyen témával (lex patriae vagy domicilii). Ezen túl néhány cikk ismert ugyanezen évekből. A nemzetközi magánjog előtörténetével az irodalom adós volt máig, ez a szerző saját kutatása révén került feltárásra.

1891-ben ír ki a Magyar Tudományos Akadémia pályázatot a magyar nemzetközi magánjog feldolgozására, így készül el az első rendszeres Szánthó-féle összefoglalás. Ennek nyomán a következő húsz évben a monográfiairodalom megszaporodik, nemzetközi magánjogi összehasonlító tanulmányok születnek, a Ptk.-tervezetekkel kapcsolatban a tárgy de lege ferenda is tárgyalásra kerül, így 1911-ben már kifejlett rendszere van a jogterületnek (Ferenczy).

A monográfiák leginkább a házassági törvény alapján a házassági nemzetközi magánjogával foglalkoznak. Azonban van irodalma a nemzetközi szerzői és iparjognak, a szabadalmi jognak, a váltójognak, a társasági jognak, és ismertetésre kerülnek a vonatkozó külföldi törvényművek is. A nemzetközi perjog gazdag anyaga is feldolgozásra kerül a kölcsönös jogsegélyegyezmények alapján. A jogösszehasonlítás és a bírói gyakorlat inkább csak cikkeket töltenek meg, azonban a nemzetközi magánjogi egyezmények anyaga monografikus feldolgozásra is kerül. Ennek ellenére az a tény, hogy a Ptk. tervezetébe végül is a nemzetközi magánjog nem került felvételre, azzal a hatással járt, hogy ez a jogterület az első világháború előtt nem volt a közérdeklődés központjában.

lex patriae, territoriális tagolás, nemzetközi magánjog, házassági nemzetközi magánjog

Read more: A XIX. századi magyarországi magánjog forrásai és irodalma

A polgári jog szankciórendszere

A római jog a jogsértés minden következményét a sértőre terhelte. A római jogot nem zavarta, ha a sértett „jól jár" a büntetés révén, lényeges számára a szankció visszatartó ereje volt. A római jog a magánérdek sérelménél megelégedett a jogellenességgel, és nem kutatta (vagy vélelmezte) a vétkességet a jogellenes elkövetőnél. A római jog nem igényelt a magánérdek sérelménél előre írott lexet, hanem mindazt szankcionálta, ami jóerkölcs-ellenes, vagy ami más terhére, más jogának sérelmével nyereséget hozott az elkövetőnek.

A modern jog ezzel szemben humánus büntető szemlélete révén, amit az egyedüli állami büntetőjog szemléletében gondolkodó észjogi iskola hozott be, elszegi a következmények láncát, ha nem biztos a kapcsolat, vagy ha méltánytalanul súlyos a teher az elkövetőn. A modern jog legfeljebb a kárt engedi téríteni. A perben minden bizonyítási bizonytalanság a károsult terhére érvényesül, aki szinte mindig veszít az ügyön. A modern jog vétkességet, felróhatóságot kutat a károkozás mögött, és a bizonyítás bizonytalanságát (Beweisnotstand) ugyancsak a jogsértő javára értékeli. 

bírói gyakorlat, jogkövetés, római jog, magánjog, büntetőjog, Marton Géza, jóerkölcs, jogellenesség, polgári jogi felelősség

Read more: A polgári jog szankciórendszere