A biblia éve – jogászi szemmel

Aki tökéletes akar lenni az új törvény útján, az legyen szabaddá az igazságban, vegye fel keresztjét, és kövesse a mestert. Kövesse abban, hogy úgy szereti embertársait, ahogy Krisztus szerette őket: életét adta értük váltságul, áldozatul. Ezt kéri tőlünk, életünk önkéntes odaadását, feláldozását – egészen akár, ha kell, de általában apraján, lépésről lépésre, szinte észrevétlen, elejétől végéig. Ha adni tudunk Krisztusért minden arra rászorulónak, ha oda figyelünk a más gondjára, bajára, – akkor a Törvény beteljesülése a mi Urunk adventje lesz, amelynek végén megszületik a világ öröme. És dicsősége lesz Istennek a mennyben és békéje a földön a jóakaratú embernek.

A szeretet, az önátadás és a szolgálat erénye

A szeretet nem érzelmi, hanem akarati tény. Istenszeretet, emberszeretet, önszeretet A gyengék, szenvedők, szomorúak iránti szeretet - A jogászi hivatás megkívánta önátadás. A társadalom szolgálata. A törvény szolgálata. Az ügyfél szolgálata. Közhatalom és közszolgálat. Az emberi jogok egyetemessége.

A tisztaság erénye, a nemi erkölcs rendje

A természet törvényének ismerete és betartása. A másik ember szabadságának tisztelete. Az emberteremtés rendjének tisztelete. A teremtő életadó képesség elfogadása. - A család belső világának tisztelete. A nők társadalmi szerepének elismerése és tisztelete. Az élet védelme és tisztelete. A házas kötelék tisztelete és védelme a jog eszközeivel.