A tisztaság erénye, a nemi erkölcs rendje

A természet törvényének ismerete és betartása. A másik ember szabadságának tisztelete. Az emberteremtés rendjének tisztelete. A teremtő életadó képesség elfogadása. - A család belső világának tisztelete. A nők társadalmi szerepének elismerése és tisztelete. Az élet védelme és tisztelete. A házas kötelék tisztelete és védelme a jog eszközeivel.

 

*Eredeti megjelenés helye: Keresztény erkölcs és jogászi etika 1998. Szent István Társulat

 

IRODALOM: ARISTOTELES IV., BÁNK 113., BODA 94. 130. 145., CSA 210., KECSKÉS 246., KIRÁLY 526., LÁBADY 204., RAJZ 458., RANSCHBURG 204., TEXIER 258.

A keresztény erkölcstan egyik alaptétele a tisztaság erénye. „Nem tudjátok-e, hogy az Isten temploma vagytok, és az Isten lelke lakik bennetek? - kérdezi SZENT PÁL - és mindazt, aki megrontja az Isten templomát, megrontja az Isten”.[1] Máshol pedig azt mondja: „Ne ámítsátok magatokat, a tisztátalanok nem fogják bírni a mennyek országát”.[2]

Mit jelent a keresztény értékrendben a tisztaság erénye? A természet törvényének ismeretét és betartását. Talán semmilyen vonatkozásban nem éri annyit támadás, gáncsoskodás az Egyházat, mint ezen a vonalon. Az emberi ösztönösség és az emberi tudatosság ütközik meg ezen a területen. Az emberben mint biológiai lényben benne él a teremtés rendje: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a Földet!”[3] Benne él az emberben a kétfelé teremtettség, az osztottság és egység igénye: „nem jó az embernek egyedül lenni”.[4] De benne él az az adottság is, amely ágaskodik a természet valódi rendje ellen. Pillanatnyi elégedetlenség, pillanatnyi vágyódás. A másikban még nehezebb meglátni a tökéletlenül is tökéletes felé igyekvő egyént, mint magunkban. És ezért ezen a területen az ember anyagi, szellemi és erkölcsi rendje sokszor nincs összhangban. A nagy szentek is ilyen problémákkal küszködtek. „Más törvényt látok tagjaimban!” - kiált fel SZENT PÁL, egészen odáig, hogy azt mondja: „Szerencsétlen ember, ki szabadít meg engem ettől a gyötrelemtől?” Majd beismeri: „Kértem az Urat, hogy távoztassa el tőlem, de azt válaszolta, elég neked az én kegyelmem!”[5]

Maga JÉZUS, amikor tanított a Genezáreti-tó mentén és a válólevéllel kapcsolatban nyilatkozattételre hívták föl, adja meg az ember-ember kapcsolat természetfölötti rendjét. „Amit Isten egybekötött, ember el ne válassza”[6] - és hozzátette, hogy a házassággal kapcsolatos törvényes előírásokat MÓZES a választott népnek az ő szíve keménysége miatt adta. Kezdetben nem így volt.[7]

Amikor a tanítást hallották, maguknak az apostoloknak is az volt a hozzáállásuk: ha így áll a dolog, nem érdemes az embernek megházasodnia.[8]  A körülálló tömeg pedig botránkozva fordult el, és sokan elhagyták őt: „Kemény beszéd, ki hallgatja ezt?” [9]Tehát látszik, hogy a természet rendjével igencsak ismerős hallgatóság az isteni parancsot - azt, hogy az ember tartson ki amellett, akihez egyszer hozzákötötte életét és saját testét, saját képességeit az isteni rendben használja föl - nem értette, nem fogadta szívesen. Lázadozott ellene, és ma is ez ellen lázadoznak a legtöbben.

Amikor a pápa különböző utazásain az ifjúsághoz szól és tisztaságot kér tőlük, sokan gúnyolják, nem értik. Amikor a házastársaktól a hűséget kéri, maradinak mondják. Amikor a gyermekáldás elfogadására buzdítja a keresztényeket, szembefordulnak vele. Ezen a területen ütközés ütközést ér, az úgynevezett plurális erkölcsi nézetek egyre inkább teret követelnek maguknak. Azt a rendet, amellyel az ember tudatosan, önmegtartóztatással, fegyelemmel, jövőre tekintő erőgyűjtéssel készül az élethivatására, sokan támadják. Megkérdőjelezik, egészségtelennek, ideget rontónak vallják.

Hatvan évvel ezelőtt az egyházi tanítás, az egyházi iskolák nevelése a nemi erkölcs terén sokkal szigorúbban, sokkal következetesebben, sokkal keményebben buzdította az ifjúságot önfegyelemre. Talán akkor is túlzásba estünk, hiszen a szeretet, a türelem, a megértés távolról sem kapott annyi hangsúlyt, mint az úgynevezett kemény parancs. Lehet, hogy nem is adták hozzá mindig azt a távlatot, ami érdemessé teszi, hogy ezen a téren az ember készüljön és parancsoljon magának.

Az a regényekben, színdarabokban, filmekben megcsillanó szemlélet, amely férfi és nő egymásra találását és végleges egyesülését happy endnek, boldog végnek nevezi, úgy tünteti fel, mintha az ifjúságunkat egyedül azért „kínlódnánk végig”, mert nem elég gyorsan találjuk meg azt, aki hozzánk illik. Azután semmi baj, semmi nehézség, benne vagyunk a boldogságban. Akik az odáig való eljutást túl kemény útnak tartják, azt tanítják, hogy nem baj, ha az ember elővételezi ennek a boldogságnak egy részét, ha próbálgat, ha tapasztal. Nincs értelme a tisztaságnak a happy end előtt sem.

Pedig vak az, aki nem látja maga körül a világot. A házasságoknak, mily nagy százaléka megy tönkre viszonylag korán, más része mennyiszer torkollik közömbösségbe, ellenségességbe, egymással szembefordulásba - az a happy end nem is mindig end, de alig-alig happy – ha jól megnézzük. Ezért érdemes? - kérdezhetik.

Itt is ugyanaz a helyzet, ami más értékeknél. Az ember az erkölcsi értékek nélkül nem lesz boldog a szellemi és az anyagi értékekkel sem. Az embernek a másik emberrel akkor jó együtt lennie, hogyha mind a ketten egész emberek, és egymást kiegészítik. Márpedig egész emberré az embernek érési folyamaton keresztül kell válnia. A másikat az tudja teljessé tenni, aki maga is teljes. Két teljes ember egysége többletet ad és forrása lehet további életeknek. Két teljes ember egysége támaszt ad egymásnak, kiegészítik egymást. Nem kell többé egyedül lenni, noha tudunk egyedül lenni. Támaszai lehetünk egy másiknak, és támaszt kereshetünk a másikban. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra, nem megy igyekezet nélkül. Meg kell tanulni a másikkal megvalósítani mindazt, amit elméletben egyedül megtanultunk. A másikhoz hozzá kell igazítani lépéseinket.

Aki az életét félti, elveszti azt, és aki az életét elveszti, megnyeri azt[10] - ez a házasságban is igaz. A másiknak oda kell adnunk magunkat, hogy megkaphassuk cserében a másikat. Odaadás nélkül, áldozatvállalás nélkül, igazodás nélkül, a másik tisztelete nélkül nincs jó kapcsolat. Ezt pedig úgy tanulja meg az ember, ha addig, amíg azt a másikat meg nem találta, a többiekkel szemben fegyelmezett, odaadó. Nem követelőző, nem tekinti őket tárgynak, hanem személynek, és nem vétkezik sem vágyban, sem tettben.

A tisztaság útja a jó házasság útja, hiszen a házasságban nem kevesebb önfegyelemre van szükség, mint előtte, hanem inkább többre. A másik ember, majd utána másik emberek, az utódok mellett el kell fogadni a másik családját, múltját, barátait, eltérő szokásait és meg kell tudni szerettetni a magunkét. Ha törésre vezet ez, akkor az ember elhagyja mindazt, ami addig hozzá tartozott és férjéhez, feleségéhez ragaszkodik - ez sem könnyű. De ha igazán kiegészíti egymást a két ember, akkor két csoport között kapcsolatot teremtő az ő viszonyuk. Mindez azonban az erkölcsi értékek terén valósul meg. Ezen erkölcsi értékek nélkül, erkölcsi tartás nélkül nincs házasság. A kapcsolat sikerének pedig az egyik előfeltétele lehet, hogy az embernek a világtól, annak kísértéseitől, annak rendetlenségétől tisztán kell magát megőriznie.

Az igaz élet útja - mondja egy helyen a Szentírás - segíteni a szegényeket, vigaszt nyújtani a rászorulóknak, és önmagunkat tisztán megőrizni a világtól.[11] Ha ez az erkölcsi meglátás megvalósul bennünk, akkor a szellemi élet rendjén kell a kapcsolatot kiépíteni. A házasság nem végződik a kötéssel, hanem kezdődik; azt egy életen át kell formálni, újabb és újabb lehetőségek, újabb és újabb akadályok, újabb és újabb megpróbáltatások között. Komoly szellemi hozzáállást igényel a másik ember megismerése, magunk megismertetése, az élet színessé, kedvessé tétele. A költők lírai költeményeikben megmutatják, hogy a másik emberrel szembeni érzelemgazdagság milyen szellemi magaslatokra viszi az embert. De ez a szellemi magaslat meg kell, hogy maradjon a házasság alatt. Napról napra, esetről esetre, újra és újra formálnunk kell a magunk énjét éppúgy, mint a másik emberhez fűződő kapcsolatunkat.

Végül a házasságnak megvan a maga anyagi és szexuális vonatkozása is. A másik ember örömöt nyújt, de úgy tudja nyújtani, ha önként nyújtja. A másik ember örömöt vár, és ezt nyújtani kell neki, jó szívvel és önként. De a másik ember is ember. Tud fáradt lenni, tud beteg lenni, tud rosszkedvű lenni. Esetleg éppen akkor, amikor szükségünk volna rá. És ezt meg kell tudni érteni. A másik ember szabadságát tisztelni kell, és a magunkéról adott esetben le is kell tudni mondani. Ha ilyen fegyelemmel és szerető odafordulással éljük a házaséletet, akkor annak a szexuális része is teljes lehet, esetleges nehézségei pedig nem okoznak törést.

Amellett ennek az együttlétnek vannak anyagi előfeltételei. Otthonteremtés, mindennapi kenyér, létbiztonság, hivatás megélése - mindkét fél számára feladat, és a másik ilyen igénye a társ számára feladat. Két szabad ember egészül ki egymásban, s ez sem megy könnyen a kemény tisztaság előzetes feltételének, az önfegyelemnek biztosítása nélkül.

A keresztény élet a maga rendjén az emberteremtés forrásának is tartja a házasságot. Az Isten teremtő társa az ember abban is, amit alkot, abban is, amit termel s a másik élet keletkeztetésében is. Az emberteremtésnek is rendje van. Az embert a másik két emberen keresztül az Isten teremti. Van, akinek nem ad gyermeket, noha szeretne, s van, akinek többet ad, mint amennyit a maga szűkkeblűségében elfogadni vágyik. A keresztény erkölcs szilárd abban, hogy az emberteremtés rendjét tisztelni kell. Felelősen kell a másik emberhez közeledni, és felelősen kell a harmadik embert elfogadni. A teremtő életadó képességet el kell fogadni, és a megfogant életet mint Isten külön teremtő aktusát, tisztelettel kell óvni és hordozni. Nem oldható meg ez az emberteremtő terv az Isten terveinek tiszteletben tartása nélkül. A keresztény erkölcsi rend kemény törvénye mégsem ítéli el végleg azokat, akik ezen az úton elbuknak.

A társadalom tulajdonképpen sokkal szigorúbb, mint az Egyház. Nagyon könnyen pálcát tör az egymást törvénytelen úton keresők, vagy az egymást törvényesen el nem fogadók között. Az Isten nem tör pálcát senki fölött, aki őszintén keresi az Ő útját, de megmondja, hogy akik nem fogadják el az Ő rendjét, azoknak gyötrelmeik lesznek.[12] Az a plurális erkölcs, amely a szabad szexuális érintkezést, a szabad fogamzásgátlást, és az egyik nemnek a másikhoz való vonzódása helyett egyszerűen az egynemű emberek barátságának testivé tételét is elfogadandónak és elfogadhatónak tartja, a természet rendjével fordul szembe.

Vannak, akiknek nehéz a természet rendjét megtartani. Vannak betegek és vannak éppen a társadalom által megrontott természetek. A keresztény erkölcs azonban szilárd abban, hogy az embernek csak úgy nem jó egyedül lennie, ha jól van együtt és nem jó úgy együtt lennie, amikor a törvényt megszegi.

Az állam és a jog világa ebben a vonatkozásban sem tudja betölteni az erkölcs szerepét, de hogy mennyire fontos az államélet szempontjából ez a rend, azt az emberi alapjogok különböző egyezményei mutatják. A jog világának a családdal szembeni elsődleges magatartása, hogy tisztelettel megáll az otthon ajtaja előtt. Elismeri, hogy nem képes a maga rendjével azt az érzelmi töltetet pótolni, amit az ember a másik ember iránt, utódai és elődei iránt érezhet. Az ember érzelemvilágának kibontakozása a társadalomban az otthon keretei között történik elsősorban. Ezt az érzelemvilágot a törvény nem tudja érinteni, mert a törvény értelemmel dolgozik és akarathoz szól, az érzelmek azonban függetlenek tőle.

A törvény mindazonáltal a családot különös védettség tárgyává teszi, mert hiszen az életet is védi, és az élet a családokban újul meg. Minden olyan kívánságnak, amely a házassággal, az életre szóló és utódokat létrehozó emberi kapcsolattal egyenrangúvá akarja tenni a másfajta kapcsolatokat, a jog rendje eddig ellenállt. Más kérdés, hogy azokat a kapcsolatokat, amelyek ha nem is életre szólók és nem is mindenben a törvény rendjén valósulnak meg, de ugyancsak két ember életközösségéből új élet születését célozzák vagy eredményezik, a jog világa az új élet miatt ugyancsak védi, sokszor a házassághoz hasonló módon vagy mértékben. Ezek a nem törvényes együttesek is családok lesznek, noha sokszor más családok romjain jönnek létre. Az állam nem az ember természetfölötti szerepét, hanem az ember emberrel való kapcsolatának természetes rendjét ragadja meg, és ezért azt az érzelmi töltetet, ami a családot összetartja, nem tudja rendjével pótolni. Ha megszűnik, tudomásul veszi a kapcsolat megszűntét.

A római jog fejezte ki a legtisztábban azt, hogy emberi szemmel az affectio maritalis, a házastársak egymáshoz való vonzódása teszi a házasságot. Ha az bármelyik félben megszűnt, úgy a házasság is valójában megszűnt. Ezt bármelyik fél megállapíthatja. A keresztény erkölcsön nevelkedett modernebb társadalom eredetileg abból indult ki, hogy a kereszténység a házasságot szentséggé tette. Az emberek természetes kapcsolatát természetfölötti értékkel ruházta fel. A keresztény erkölcs szerint a férje ingét vasaló feleség, vagy a feleségének virágot vivő és kedves szót mondó férj természetfölötti értékeket és érdemeket szerez. Mivel pedig az ember ezt a természetfölötti értéket úgy kaphatja meg, ha vállalja az Isten terve szerinti házasságot, a házasságot ugyan a két fél köti szentséggé, de azzal, hogy becsülettel megmaradnak mellette, mindketten külön-külön a Teremtőnek tartoznak. A jog rendjén való házasságban a felek egymásnak tartoznak. Itt mindig felmerülhet az a kérdés, hogy ha az egyik fél nem teljesít, miért teljesítsen a másik? Ám ez a szemlélet láthatón csődbe visz és egyedül maradt gyermekek, töredék családok, megkevert életek sorozatát szüli. A kemény parancs kemény parancs, de annak mindenfajta puha változata csődbe visz.

A jog rendjén a nők társadalmi szerepe elismerésének és tiszteletének is meg kell valósulnia. A természetes rend szerint más-más a szerepe a házasságban nőnek és férfinek. Az érzelmi töltés, a gyermekekkel való közvetlen kapcsolat inkább az anya, az anyagiak biztosítása, a másokkal szemben való védelem biztosítása, az otthon szilárdsága inkább az apa feladatkörébe tartozik. A szerepet szabadon választhatja és vállalhatja az ember. Házasodni nem kötelesség, csak a természet rendje szerinti házasságban élni erkölcsi kötelesség.

A nőnek a házasság helyett más társadalmi szerepet is lehet vállalnia. A társadalomban nemcsak a társul választott másik embert lehet kiegészíteni és megtámasztani. Tele van a társadalom olyan hiányokkal, olyan szenvedésekkel, amelyeket érzelemmel, gyöngédséggel, tapintattal ki lehet elégíteni. Tele van olyan feladatokkal, amelyeket a női természet jobban meg tud oldani, mint a férfi, vagy legalábbis ugyanolyan jól meg tud oldani, mint a férfi. Ha egy nő ilyen szerepet vállal, a jog rendjén kijár neki ugyanaz a tisztelet és méltóság, mint ha ezt a férfi vállalja. A nemek közti érték-különbségtétel az alapvető emberi jogok ellen van.

A jog rendje tartozik védeni és biztosítani az életet. Mindenfajta életet. Voltaképpen a növényi, az állati és általában az emberi életet is. A jognak, a társadalom szabályzatának ugyanis el kell érnie, hogy az emberiség természetes körülmények között, egészségben teljesíthesse ki a maga célját. Minden életpusztítás társadalomellenes. A jog rendjén az életnek kiemelt értéke, kiemelt méltósága van. Különösképpen tisztelni kell azonban az egyén értékét, a megteremtett életet. Kivált abban az állapotában, amelyben még nem lehet felelős azért, hogy a világon van. Az őt létrehozó társadalom, elsősorban az őt létrehozó család tartozik megadni neki a növekedéséhez szükséges, érzelemmel, anyagi és erkölcsi javakkal egyaránt betöltött környezetet.

A magyar Alkotmánybíróság egyik döntése szerint a rabszolga-felszabadítással fog felérni az, amikor a jog rendje a megfogant magzat ember voltát elismeri. De ugyanakkor látni kell, hogy a jog rendje, amint nem képes az erkölcs rendjét mindenben pótolni, az élet rendjét sem tudja úgy védeni, ahogy ezt az ember védheti. Az anyaméhben rejlő életet se gondnokolni, se felügyelni nem lehet. Nagyobb rosszat okoznának a beavatkozással, mint amit el akarnak kerülni. Az anyát a gyermekével nem szabadna szembeállítani, de ez az anya lelkiismeretének és a családnak a dolga. A jog rendjén olyan társadalmi környezetet kell biztosítani, amelyben a gyermek vállalása valóban önkéntes, valóban örömteli lehet. Amely nem állítja sem az anyát, sem általában a szülőket olyan kényszerhelyzet elé, hogy rosszabbnak tűnik számukra elfogadni az életet, mint elpusztítani.

Sajnos ma még messze vagyunk ettől. Az ún. szociális indikáció, amire hivatkozva a magyar törvény is megengedi a magzatelhajtást, sokféle lehet. Természetesen sokszor önző, kényelmi, életnívóhoz ragaszkodó, fáradságot nem vállaló indikációról van szó, és ezt a társadalomnak neveléssel ki kellene küszöbölnie. Sokszor azonban valóban anyagi fenyegető gond az élet megjelenése a szülők felelősségtudatában. A társadalomnak az új élet megfelelő fogadásához szükséges anyagi kereteket feltétlenül meg kellene teremtenie.

Az a társadalom, amely egyrészt elítéli mind a magzatelhajtást, mind a házasságon kívüli kapcsolatot, másrészt az egyénnek követeli a szexuális szabadságot is, néha éppen megvetéssel, társadalmi elítéléssel hozza abba a kényszerhelyzetbe a nőt, hogy ne vállalja a benne megfogant életet. Éppen a keresztények között nagyon nehéz megtartani az egyensúlyt a meg nem engedett szexuális szabadosság elítélése és annak esetleg bekövetkezett életadó eredményének tisztelettel való elfogadása között. Márpedig csak a kettő együtt felel meg akár a társadalom, akár a keresztény erkölcs rendjének.

Olyan társadalmi helyzetet kell a jognak hoznia, amelyben valóban szabad a gyermek vállalása. A velejáró terheket örömök egyensúlyozhatják ki, és nem jelent fenyegetést sem a szülőkre, sem a testvérekre az újabb jelentkező élet. A magzatelhajtás szabadságát vallók voltaképpen ettől a társadalmi tehertől akarják magukat és a társadalmat megszabadítani. Azt mondják, ha senkinek nem kell az új életet vállalnia, akkor aki vállalja, az a maga kedvére vállalja, miért kér a többiektől támogatást hozzá?

Pedig, ha nincs új élet, akkor a társadalom életet nem fogadó része is bajba fog jutni majd akkor, amikor rászorulna az utána következő nemzedék segítségére. Ma, amikor Magyarországon a családok több mint egyharmada gyermektelen, és egy másik egyharmada egy gyermekes, s ez a kétharmad mint többség nem kíván szociális támogatást nyújtani a több gyermeket vállaló kisebbségnek, majd amikor megöregszik, ugyancsak mint többség, e kisebbség gyermekeitől fogja követelni, hogy ugyanazt a társadalmi ellátást nyújtsa nekik, e terméketlen többség tagjainak is, amit a saját szüleiknek, a gyermeket vállalóknak és értük áldozatot hozóknak mintegy igazságos viszonzásként nyújtanak. Társadalmilag ez feltétlenül igazságtalan, még ha a keresztény szolidaritás rendjén elfogadható is. A jog rendjének ezt a kérdést meg kellene oldania. Tisztán kell látnia a választópolgárnak, hogy a következő generáció előre való kiirtása a megmaradtakat terheli, de a gyermeket nem vállalókat is veszélyezteti.

A jog rendjének a házas köteléket tisztelnie kell. Ember és ember közti kapcsolatba a jog ugyan nem szól bele, de olyan társadalmi környezet alakítása, amely magát a házasságot tiszteli, olyan lakás- és otthonépítkezések ösztönzése, amelyek a családok együttélését lehetővé teszik, olyan bér- és munkarend biztosítása, amely a gyermeket vállalóknak alkalmat ad a megfelelő szabadságra, a családdal való együttlétre, az egymásra figyelésre, a jog eszközeivel is elérhető.

Manapság a többlettermelést és a több pénz hajhászását tesszük fő értéknek az emberek elé. Pedig a harmonikus család, a jól nevelt és jól képzett gyermek, a felelősséget vállaló szülő, az egymásnak örömöt nyújtó emberek, a természetes környezet és az érzelmi kapcsolatok teljessége az, amit a jog eszközeivel is védve, a médiával elfogadtatva, eszményként az emberek elé kellene állítani. Akkor a család, a társadalom alapegysége egészségesebb lesz, s rajta keresztül az egész társadalom is. Ezzel szemben a mai anyagelvű társadalom, a termelés hajszolása és mindenek elé állítása önmagát is rombolja, és a család gyökereit is megtámadja.

A jog eszköztára esendő, de nagyon sok mindent tud nyújtani. A piaci szabadság és az állami irányítás helyes aránya mellett vannak értékek, amelyeket nem szabad piacra vetni. Vannak értékek, amelyeket nem lehet egymással egyenértékűvé tenni. Az egészséges család, az egészséges emberi élet, magának az emberi életnek a fejlődése és továbbadása nem piaci ám. A technikának, a művészetnek, a különböző mesterségeknek lehetne családbarát és emberbarát jellegű termékeket létrehozni, ilyen termelést folytatni. Lehetne az egyéni élet tiszteletét központba állítani, és ahhoz igazítani az emberiség egyéb lehetőségeit.

Más tétellel kapcsolatban beszéltünk róla, de lényegében itt is látszik, hogy az ember nemiségének egészségtelen túlértékelése - másrészt leértékelése -, amikor az embert csak mint fogyasztót vagy mint munkaerőt veszik számba egyénisége elnyomásával - a szalagtermelés és a robotember ideállá tétele - hovatovább megrontja a családot. De megrontja az egyes emberek életlehetőségét is, mert tönkreteszi az életteret, amelyben élünk, és amely élettérhez az ember a maga biológiai mivoltában tartozik hozzá. Sokszor vetik ellene politikai programok, hogy túlnépesedés fenyegeti az emberiséget. Az ember rombolja a saját környezetét, rombolja a saját faját is, csupán azért, hogy egyeseknek sokkal több juthasson, mint az összes többinek. Ha az ember harmóniában él a maga környezetével, ha okosan éli a maga életét, ha tud tiszta lenni, és egyszerre érzelmi töltést és értelmet vinni a maga életébe, akkor nem lesz gondja életterének biztosításával.

A keresztény ember hite szerint a világ jól van teremtve[13] - csak el lehet rontani. Az elrontását természetesen magán az emberen kívül más nem követheti el.

A jog eszköztára egy sor ebbe a vonatkozásba tartozó értéket alapvető védelem tárgyává tett már. így az emberi méltóságot, az emberi életet, a családot, az egészséges emberi környezetet, a felnövekvő ifjúságot, amelynek joga lenne a maga családi környezetére, egészséges életére. Mindez azonban írott malaszt marad akkor, ha a politikai programokba más kerül, ha az emberek nem ezt az életet keresik, hanem helyette más értékeket helyeznek előtérbe.

Fel kell figyelnünk a nemi erkölcs és a családjogi védelmének eltolódására az utolsó időszakban. AUGUSTUS törvényei védték a házasságot a házasságtörés büntetésével, a válás formalizálásával és a házaságon kívüli kapcsolatok erkölcstelenné nyilvánításával. Másrészt előnyben részesítették a többgyermekes asszonyokat és házasságokat. A keresztény világ ugyan a szüzességet mint életformát, erkölcsi értéknek tartotta, de a házasságot szentségnek és üdvösségre vezető útnak. Ezért tiltotta vagy igen ritkán engedte meg a válást (a vétkes félnek egyáltalán nem), védte a házasságból született gyermek érdekeit az erkölcsi rend kedvéért, és otthonokat létesített azoknak, akik egyébként elhagyatottak vagy veszélyeztetettek lettek volna. A polgári rend is értéknek hirdette a házasságot, noha megengedte a bontását, egyúttal azonban a bármely kapcsolatból született gyermek érdekét kezdte védeni, a tartási kötelezettség, a szülőknek a gyermekek iránti kötelezettsége ellenőrzésével, árvaszékekkel.

Mára a helyzet eltolódott. A váláshoz nem kell házasságon belüli vétkesség. A házasságok törékenységét, látszólag a nő méltóságának védelmével, nevezetesen a házasságon belüli erőszak súlyos büntetésével, nyilvánvaló további veszélynek teszik ki. A gyermekek állami nevelésének költségét szívesebben fizeti a társadalom, mint az anyák nevelő és otthonépítő szerepét. Nemhogy a házasságon kívüli nemi kapcsolatot nem büntetik, de az üzletszerű kéjelgést is többnyire engedélyezik, adózott iparrá kívánják egyesek formálni. Az egyneműek párkapcsolatát jogilag semlegessé nyilvánítják. Tulajdonképpen már inkább csak közigazgatási okokból tiltják a kettős házasságot is. Szép új világ...!

 

 

[1]                      1 Kor 4,16.

[2]                      1 Kor 6,9; Efez 5,5.

[3]                      Ter 1,28.

[4]                      Ter 2,18.

[5]                      2Kor 12,9.

[6]                      Mt 19,6; Mk 10,9.

[7]                      Mt 19,8.

[8]                      Mt 19,10.

[9]                      In 6,61. '

[10]                    Mt11,39., 16,25., Mk8,35., Lk 9,24., 17,33.

[11]                    Jak 1,27.

[12]                    1 Kor 7,28.

[13]                    Ter J,3I.

 

emberszeretet, jó keresztény, házasság, nők társadalmi szerepe, apa feladatköre, egyén értéke, megteremtett élet, keresztény szolidaritás, ember nemisége