A biblia éve – jogászi szemmel

Aki tökéletes akar lenni az új törvény útján, az legyen szabaddá az igazságban, vegye fel keresztjét, és kövesse a mestert. Kövesse abban, hogy úgy szereti embertársait, ahogy Krisztus szerette őket: életét adta értük váltságul, áldozatul. Ezt kéri tőlünk, életünk önkéntes odaadását, feláldozását – egészen akár, ha kell, de általában apraján, lépésről lépésre, szinte észrevétlen, elejétől végéig. Ha adni tudunk Krisztusért minden arra rászorulónak, ha oda figyelünk a más gondjára, bajára, – akkor a Törvény beteljesülése a mi Urunk adventje lesz, amelynek végén megszületik a világ öröme. És dicsősége lesz Istennek a mennyben és békéje a földön a jóakaratú embernek.

A biblia éve – jogászi szemmel

*Megjelenés helye: Előadás, 2008. december 15. (Szervező: Szent István Társulat)

 

1. A biblia mint törvénykönyv.

 

A nekem adott feladat – a jogász szemével áttekinteni a biblia évének jelentőségét. Szívesen vállaltam ezt a feladatot. Szeretem a Szentírást. A Szent István Társulat által 1930-tól kiadott öt kötetes Káldi féle Szentírás köteteiből az elsőt Erdősy Károly bérmaapámtól, a Szent István Társulat alelnökétől bérmálásomra kaptam 1943-ban, majd sorra, nevem napjára, karácsonyra, osztályvizsgára a többi kötetet is, míg az egész ott nem díszelgett könyvespolcomon. 1945 januárban, egy hosszas fekvésre szorító betegség folyamán aztán elkezdtem az Ószövetséget elejétől olvasni és végig is jutottam rajta. Az Újszövetséget már a liturgiából is ismertük, de azt is, ezt követőn, folyamatosan, végig elolvastam. Egy olvasásra persze nem ragadható meg a Könyv minden kincse, de képet nyújtott ez az első kísérlet arról, mi minden meríthető ebből a forrásból, ha használjuk.

Hasznosítottuk, házasságkötésünk után, gyermekeink keresztény szellemű nevelésére, akkor, mikor bizony egyéb hatásoknak bőven voltak kitéve. A liturgikus év megélése mellett a Szentírás gyakori olvasása volt e nevelés vezérszalagja. Ők is szerették, megszerették. Első fiam épp olvasni kezdő korában mondta valakinek: a legszebb olvasmányok a biblia és az étlap! Ami az ő étvágyuk mellett elismerésre méltó sortartás volt.

Aztán jogász lettem, és a jogtörténet, elsősorban a római jog, tanulmányozása került érdeklődésem homlokterébe. Azt is az elején kezdtem: a XII táblás törvény tanulmányozásával, elemzésével. Akkor, harmadéves joghallgatóként, úgy gondoltam, egy évet szánok erre, egy évet utána a prétori jogra, és egy harmadikat a justinianusi nagy műre. Ma mosolygok, ha visszagondolok erre az ambiciózus, magam elé állított programra. Annak első fejezetét sikerült, úgy ahogy, akadémiai doktori értekezésként könyv alakra hoznom 1990-ben. Pedig, ha a tudományos munkát akadályozó mozzanatokban bővelkedett is életem, másrészt Isten kegyelméből bő idő jutott osztályrészemül, hogy „hol mit kezdtem, abban véget" találhassak egy „munkás, vidám öregség" során.

Minden esetre, a megfogalmazott feladathoz, természetes járulékként, kapcsolódott az ókori jogok tanulmányozása. Egyptom, Babylon, a görögök mellett elsősorban a mózesi törvényé, mint amelyik amúgy is legközelebb állt hozzám ezek közül. Olvastam hát újra, immár a Hammurapi kódexével, meg a régi római törvénnyel párhuzamban, összevetve, nem mint kinyilatkoztatást véve elsősorban szemre, hanem mint törvényművet, amely, épp úgy, mint Livius szerint a római jog, önazonosságot adott Izrael népének, nemzetté formálta a vérségi kapocs által is összekötött, Ábrahámtól, Izsáktól és Jákobtól eredő, rokon törzseket.

Az első, ami ezen a jogrenden feltűnik, az Istenre, az ő akaratára visszavezetett szabályok rendje. Szeresd a Te uradat, Istenedet teljes mivoltodból, és felebarátodat, mint tenmagadat: Ezen áll az egész törvény. A törvénynek tehát van legiszlátora, törvényhozója. Nem vonja meg a személyes szabadságot a néptől. Nem a személyes méltóságot az Isten képére teremtett embertől. Nem is állít közvetítőt a Teremtő és a teremtmény közé. Közvetlen átadás történik, avatott vezér útján. Az első rend, amit a választott nép kap, hogy az egy Isten hitét fenntartsa és megtartsa, a törvény, a szeretet törvénye. Az önátadás a szeretet.

Nincs kivetve az adás adóként. Nem jön a járandóságért végrehajtó. Szabad döntésként, szabadon elfogadva és magukévá téve mindazt, amit kaptak, kell egészen, teljesen és fenntartás nélkül adniok, lényegében visszaadni, mindenüket. A kutató, megismerő elmét, a cselekvő, alkotó kezet, a rokonszenvre és ellenszenvre hajlamos szívet, az elődeiktől kapott hagyományt és az utódaikban élő reményünket – nem részt a magukéból, magukat kell adniok.

Nem parancs ez a törvény, hanem szövetség. Személyek kötik egymással. Az Isten leszáll szövetségesei közé és sátort ver ott. Felajánlja, hogy velük marad, amíg önként, szabadon tartják magukat a szövetséghez. Ám még ha hűtlenek lesznek is, Isten nem lesz hűtlen, ő örökké hűséges. Bízhatnak benne, van hozzá bárhonnét visszatérés.
A törvények első szabálya általában annak meghatározása, mi az enyém. Meum est ex iure Quiritium – így kezdődik a római jog fogalomtára. A fáraóé a föld, a termés – így az egyiptomi szemlélet. A zsidó törvény szerint is van „enyém", dolog, ország, ember. Ám magamat és mindenemet kell jó lélekkel adnom, úgy ahogy és akkor, amikor kéri Ő, az Úr. Az áldozatok másodtörvényben előírt rendje csak figyelmeztetés erre az elsődleges kötelezettségre. Valójában „irgalmasságot akarok, nem áldozatot"!

Annak próbájára, hogy kész vagyok a Törvényt betartani, a másiknak, a felebarátnak, kell adnom. Ugyanannyit. Amennyit magamnak szeretnék. Egyenlő mértékkel. Aki azt állítja, hogy megadja az egészet Istennek, de a részt sajnálja a felebarátjától, hazudik, elemzi János evangélista.

Az ókori jogrendszerek közül kiemelkedik az Ószövetség, szociális szemléletével. Védi a tulajdont is: ne lopj. Ne is kívánd a másét, semmiféle jószágát se. Ámde a tulajdonnál sokkal szigorúbban védi a szegények, nyomorban lévők jussát. A kiszolgáltatottak sanyargatása az égre kiált. A munkások bérének igazságtalan visszatartása az égre kiált. (Hallod-e, adósságaid rendezése elől tömött zsebbel csődbe menekülő manager!) Ne vedd el utolsó darabját adósodnak zálogként! – Hallod ezt, faktorál ásói tőkét facsaró, nyomorultat nyomorító világrend?! Egyáltalán, az adósságtörlések éve, a tiszta lappal indulás lehetővé tétele időről időre, milyen mély szociális érzékről tanúskodik: ne nyomorodjék el atyái adósságától több következő nemzedék!

Ne ölj! Az élet érték. Az élet ajándék. Mindenkit megillet, aki kapta! Az emberi élet nem dolog! Nem lehet elvenni senkitől, mert neki szóló ajándék az élet! A másodtörvény számol azzal, hogy az önvédelem jogos. Ám nem jogos a bosszú. Az a Káin vonala, a gyilkos vonala, a megbélyegzett vonal. Hétszeres a bosszú Káinért, hetvenhétszeres Lámechért! Nyilván így fokozódnék tovább, a vérbosszú törvénye, mígnem mindenkit meg nem emészt, aki vallja. A választott népnek más a parancs. Érték az élet! A kiontott ártatlan vér az égre kiált! Ám csak a szándékos gyilkosság esik e törvény alá. A menedék-városok, a fair eljárás szabálya, két szemtanú egybehangzó vallomása, a vádlott meghallgatása, védekezésének megfontolása, a bűnbak intézménye, mind a vérbosszú korlátja. És korlátja a megtorlás mértéke is: a talio. Szemet szemért, fogat fogért, életet életért, vért vérért. – Ne többet, mint az okozott kár!

Szent a család, férfi és nő szövetsége. A házasságtörés a közösség egészének alapjait fenyegeti. Arra áll a szabály: szabadulj meg a közted élő gonosztól. Vesse ki, irtsa ki az ilyet az egész nép maga közül. Ám a másodtörvény itt is ad enyhítési lehetőséget. Fel lehet a köteléket kulturáltan, megállapodással, váló levéllel bontani. Nem csak a szélsőséges megoldás létezik.

A Szentírás, mint törvénykönyv, kimagaslik a kortársak közül. Meghaladja a babiloni törvények tartalmát, bár kimutathatók az egyező, rokon elemek közöttük. Meghaladja az egyiptomi törvényeket, noha bizonyos, a személyek természetes egyenlőségét a társadalmi tagoltságon keresztül is megtartó vonásokban azokból is hordoz, vesz át értékes elemeket.

Magának a társadalmi hierarchiának a papi renden nyugvó volta egyiptomi jellegű rend. Ezt a zsidók, az írás tanúsága szerint, hosszú ideig tartották, míg nem előbb bírákat, utóbb királyokat kértek az Isten üzenetét közvetítő prófétától.

Nagy változás ez a szemléletben. A nép, bár állandó kísértések közt, meghaladta a faragott képek és bálványok tiszteletét, meg a természeti erők imádatát. A közösség hatalmát reprezentáló uralkodót végül is kikövetelte magának. Nem követelte a szuverenitás jogát. Nem a választásét. Elfogadta azt, akit a próféta felkent. De legyen. Legyen nekik is királyuk, mint a többi népnek. Aki hús-vér, aki ott van közöttük. Bár zsarnok lehet, bár elnyomó lehet, bár bűnös lehet, de az övék. Aki a többi nép mintájára fogható rendet tart, ítélkezik, törvénykezik. Országok [...]

 

2. A biblia mint etikai rend.

A törvény életének második szakasza a zsidó állam, királyság törvényes rendje. Ebben két törvény létezik valójában: a mózesi törvény, a szövetség rendje, és a mindenkori király törvénye, a világi hatalom rendje. Ám a király hatalmi rendje csupán közrend, a hétköznapok súrlódásait oldó, az együttműködést szabályozó, a szomszéd országokkal kapcsolatot alakító rend. A szeretet parancsát, a szabadság törvényét nem oldja fel, csupán arról beszél, ami ez alatt van, ami napi tételben felmerülő rendezést igényel.

Éppen a király hatalma, az állam rendje tárja fel a mózesi törvény mélyebb rétegét. Azt a belső rendet, azt a szabadon teljesítendő odaadást, ami egyedül adhatja meg az üdvösséget, a Teremtő kívánsága szerinti emberi teljességet. A király törvénye hatalmi parancs. Az Isten törvénye több ennél: értéket termő, az egyént teljessé tevő, gazdagító rend. A mózesi törvénynek etikája van. Az állami törvény betartása a hatalom nyújtotta biztonságot adja: törékeny, de viszonylagos külső biztonságot. Az Isten törvénye szerinti élet a belső biztonságot adja, többet, mint a földi hatalom adni tud, de egészet kér érte.

Az Ószövetség etikája a szövetséghez való hűség és a kettős mérték szerint kötelező szeretet értékrendje. Már a másodtörvényben is felváltódott sok, külsődleges mozzanatra, hogy az élet minden napján, a nap különböző szakaiban, különböző helyzetekben figyelmeztessenek a rend kívánalmai az állandó önátadás kötelezettségére. Aki betartja a törvény aprólékos tételeit, bízhat abban, hogy egyre másra figyelmeztetik függő helyzetére, élete céljára. Hogy aztán annak, aki minden előírást pontosan betartott, olyan érzése támad, hogy ő tökéletes, igaz, akinek nincs szüksége bűnbánatra, meglepő-e? Nem. Érthető, hiszen úgy érzi, törvénykövetésből áll az egész élete, és ezt várja tőle a szövetség, amely kötelezi. Önhitt lesz, magabiztos. Gőg tölti el azokkal szemben, akik nem olyan kiválók.

A népet prófétái állandón figyelmeztetik arra, hogy ez a külsődleges törvénykövetés nem elég! Nem csoda, ha terhére vannak a figyelmeztetők: akár üldözi, el is üldözi őket. Hisz nem a hivatalos papság, a hierarchia, az írások tudományával foglalkozók közül kerülnek ki. Kényelmetlen követelődzők a Rend szabályi között biztonságban járók csapatával szemben. Hogy sokszor igazuk van? Annál terhesebbek! Az igazság ugyan szabaddá tehetne erkölcsileg, de kellemetlen tükör az önelégülteknek! El vele!

Mózes a ti szívetek keménysége miatt adta a parancsot, de kezdetben nem így volt. – Mondja Jézus a tanítását hallgatóknak. Valóban: a törvény nem a nyíltszívűeknek szól, akik a két fő parancsra nyitottak. Azoknak az elég. A törvény az el-el szakadóknak, a kötelesség-minimum keresőinek szól, akik valójában nem akarnak többet tenni, mint okvetlen szükséges. Innét a törvénykezés rabulisztikája, rabbinisztikus szőrszálhasogatása: nehogy túl lépjünk azon, ami okvetlen szükséges, nehogy feles terhet vállaljunk ügyetlenségből!

Az erkölcsi érték belül van, az tudja megítélni, aki a szíveket és veséket vizsgálja. A törvény parancsa külsődleges gyakorlatban nyilvánul meg, bárki láthatja, bárki kifogásolhatja. Számon kérhető. Miért nem tarja a szombatot?

Miért nem böjtöl? Miért nem tartja a rituális mosdás szabályát? Miért keveredik a közönséges, rítust nem tartó, emberekkel? Lehet kérdezni, mert látható, ami történik, vagy éppen nem történik.

Ha aztán a Mester rávilágít arra, hogy mi a különbség forma és lényeg között, megbotránkozást kelt a formalisták körében: azoknál is, akik joggal kapaszkodnak abba, hogy ők pontosan, szinte szőrszálhasogatón tartják, ami elő van írva, és még inkább azok közt, akik találva érzik magukat. Akik Mózes székén ülnek, de nem tartják meg a Törvény lényegét, a teljes, feltétlen önátadást, és a felebarát magunkkal egyenlő mértékű támogatását.

A Törvény elítéli azokat, akik benne látják menekvésöket, igazolásukat. Akik kemények, nem irgalmasok. Akik a fő parancs értékrendje helyett a másodtörvény paragrafusaiba kapaszkodnak. Akik kívül tiszták, belül telve vannak rothadással. Akiken nem segít, nem segíthet sem égő, sem terményáldozat, sem kosok vagy bakok vére, mert nincs bennük a bűnbánat alázata.

 

3. A biblia mint program.

Ne gondoljátok, hogy a törvényt vagy a prófétákat felbontani jöttem: nem jöttem felbontani, hanem beteljesíteni. Mert bizony mondom Nektek: míg elmúlik az ég és föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem szűnik meg a törvényből, míg csak mind be nem teljesült.

Jézus szava ez: ő az írásokból vezeti le a maga küldetésének igazolását, azokra alapozva hirdeti meg a maga örömhírét. Hogy közel az Úr, aki oly távolinak, elérhetetlennek tűnt sokszor, Hogy eljön az ő országa, az örömé, amelyben vigasztalást talál a szomorkodó, felemelkedést az elesett, ahol nem ítélet vár a bűnösre, hanem figyelmeztetés: menj, de többet ne vétkezzél.

Nem könnyű ezt az igazolást sem levezetni: utólag tűnhet nyilvánvalónak, akkor nem volt távolról sem kézzelfogható. Adventi készületül, gyermekeink iskolás korában, összeállítottuk azokat a prófétai helyeket Mózestől végig, amelyeket Jézus az emmausi tanítványoknak, majd apostolainak is megmagyarázott, visszavezetve küldetésének igazolását az írásokra: Bár az írásokon nőttek fel, nem volt előttük magától értetődő a dolog. Isten ugyanis nem erőlteti rá igazságát az emberre. Meghagyja akaratunk szabadságát. Így lesz érdem, ha megtaláljuk az igazságot. Persze csak akkor találjuk meg, tanít tovább az Üdvözítő, ha felül fogja múlni a mi igazságunk az írástudókét és farizeusokét: ha a forma helyett a lényeget keressük.

Hogy teljesül be a törvény? Jézus személyére vonatkozón azzal, hogy beteljesedik a megváltás ígérete, és általánossá lesz minden ember számára. Az új szövetség immár nem exkluzív, hanem egyetemes, nem egy választott népet illet, hanem minden Isten képére teremtett embert.

A törvény továbbá úgy válik teljessé, hogy külsődleges, elválasztó magatartási előírásokból lényeges, értékvalósító cselekvést kíván. A hegyi beszédben először hirdeti meg ennek összefoglaló programját az Üdvözítő:

Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: ne ölj! Aki pedig öl, méltó az ítéletre. Én pedig mondom Nektek: mindaz, aki felebarátjára haragszik, méltó az ítéletre. Aki gyalázza felebarátját, méltó a kárhozatra.

S mindjárt a gyakorlati következtetés. Ha ajándékodat az oltárra viszed, és eszedbe jut, hogy felebarátodnak van ellened valamije, hagyd ott az ajándékot és előbb menj, békélj meg atyádfiával. Ne legyen harag közöttetek, ne adj okot arra, hogy ellenérzéssel legyen a másik irántad, mert akkor nem lehet neki békéje – és akkor nem lehet Neked sem!

Hallottátok, hogy mondatott a régieknek: ne törj házasságot! Én pedig azt mondom nektek, mindenki, aki más asszonyára néz, megkívánván őt szívében, már házasságot tör. A régieknek azt mondták, aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom, mindaz, aki elbocsátja feleségét, házasságot tör, és aki elbocsátott nőt vesz el, házasságot tör.

Szintén hallottátok, hogy mondatott a régieknek: hamisan ne esküdjetek. N pedig azt mondom, hogy egyáltalán ne esküdjetek! Legyen a ti beszédetek igen, igen, nem, nem – ami ezen túl van, a gonosztól van.

Hallottátok, hogy mondatott: szemet szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak, hanem aki megüt jobbról, tartsd oda a bal arcodat is.

Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéltessetek! Ne bántsatok, se önvédelemből, se bosszúból, se a törvény jogán!

Hallottátok, hogy mondatott: szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. (Bár az eredeti törvény ezt nem tartalmazta!) Én pedig mondom nektek, hogy szeressétek ellenségeiteket és tegyetek jót azokkal, akik titeket gyűlölnek. A szelídek lesznek birtokosai a földnek!

Mi szennyezi be az embert: mosatlan kézzel enni, vagy mosdatlan szót szólni? Nem az szennyezi be, ami a száján bemegy, hanem ami onnét kijön, bűnös gondolat, szidalom, rágalom, harag, megszólás!

Ez az új program nem a félelem, hanem az öröm programja, nem a rettegésé, hanem a boldogságé. A hír, amelyet hirdet az új szövetség, az öröm híre.

 

4. A holt betű életre kel.

Aki elvesz ebből a tanításból, azt hátraszorítják majd az Isten országában. Aki azonban megvallja és hirdeti, azt megdicsőítik Isten országában. Abban az országban, ahol teljesség lesz, öröm és béke – nem a halál békéje, hanem az élet teljességének békéje.

A hatalom ebben az országban szolgálat. Aki első akar lenni, legyen mindenki szolgája. Aki megteszi, ami csak tőle telik, legyen tudatában annak, hogy nem ad, csak visszaad legjobb esetben is.

Aki tökéletes akar lenni az új törvény útján, az legyen szabaddá az igazságban, vegye fel keresztjét, és kövesse a mestert. Kövesse abban, hogy úgy szereti embertársait, ahogy Krisztus szerette őket: életét adta értük váltságul, áldozatul. Ezt kéri tőlünk, életünk önkéntes odaadását, feláldozását – egészen akár, ha kell, de általában apraján, lépésről lépésre, szinte észrevétlen, elejétől végéig. Ha adni tudunk Krisztusért minden arra rászorulónak, ha oda figyelünk a más gondjára, bajára, – akkor a Törvény beteljesülése a mi Urunk adventje lesz, amelynek végén megszületik a világ öröme. És dicsősége lesz Istennek a mennyben és békéje a földön a jóakaratú embernek.