"Iparkodtam felvázolni az utat, amelyet a magyar közigazgatás a bírósági felülvizsgálat és jogorvoslat megteremtéséig, a múlt század végéig megtett. E jogorvoslat érvényesülése a gyakorlatban a következő előadások tárgyát képezi."

Az igazságszolgáltatás szerve a független bíróság volt, amely felett a szakmai és elvi irányítást a Magyar Királyi Kuria gyakorolta. Szervezeti és működési feltételeinek biztosítása az igazságügyminiszter hatáskörébe tartozott. Most is büszkén tekintünk azokra a palotákra, amelyek a törvényszékek és királyi táblák részére a századforduló előtt és alatt megépültek, tárgyi bizonyítékaiként annak, hogy a független magyar bíróság nehéz anyagi körülmények között is a nemzet kiemelt gondoskodásának, öntudatának tárgya volt.

Ami azonban legtöbbet jelentett, önmaga át volt hatva a keresztény hit, erkölcs tanaival. Úgy mondják, Szent László szerettette meg a magyarokkal a kereszténységet. Lehet. De Szent István megmutatta a maga teljességében, milyen a keresztény király, a keresztény ember, és ha nem is tudott egyszerre mindenkit megnyerni érzelmileg a maga meggyőződésének, rokonszenves, tekintélyt parancsoló és biztonságot sugárzó példát adott a keresztény emberségből. Kivált méltatlan utódok alatt mutatkozott meg, milyen mélyen hatott példája: többé Magyarországon a keresztény eszményt komolyan nem vonták kétségbe, legfeljebb méltatlan hordozóit érhette támadás. Az Intelmek soraiból közvetlen sugárzik felénk a szent király meggyőződése, elhivatottsága, felelősségtudata és alázata, de a gondviselésbe vetett rendíthetetlen reménye is. Meríthetünk abból mi is, ha törvényművének szabályai időszerűségüket közvetlen alkalmazásra el is vesztették.

 Az Intelmek idézett tétele nemcsak a nyugati és a bizánci kultúrával szemben, hanem a római joggal szemben is meghatározta a magyarság hozzáállását. Nyílt és barátságos volt hozzáállásuk akkor is, ha az új tanok értelme elsőre nem vált szemük előtt világossá. Az egészet fogadták el, mint a Respublica Christianához való tartozás előfeltételét. Az odatartozás a középkorban mindenesetre az ország politikailag döntő rétegének egységes kívánságává vált. Nem volt a külső tanok befogadásában a magyarság vak. Szabadság, politikai döntési jog iránti érzékük eleven maradt, így említett vonzódásuk is a római-bizánci államszervezeti modellhez. Király és szabadok, később bárók és nemesség, együtt voltak jogosultak dönteni az ország sorskérdéseiben. Személyesen a keresztény magyar király köszönhette méltóságát és koronáját Istennek, s a keresztény alattvalónak is lehetett lelkiismereti kötelessége az uralkodó iránti hűség és engedelmesség, amint azt az egyház tanította. Mégis ragaszkodtak a felfogáshoz, hogy a Korona rangját és hatalmát a nemzettől nyeri, hogy király és nemzet együtt törvényalkotó hatalom, hogy a királyi hatalom teljessége, a plenitudo potestatis csak kivételes helyzetben és a rendek ellenőrzésével a köz javára érvényesíthető.[8] A szabad nemes jogát az uralkodó is csak törvény alapján és bírói hatalma révén korlátozhatja ama szabadság szerint, amely valaha a civis Romanus indemnatusnak is kijárt. E tételek az Aranybullában már egyértelműen megjelennek.[9]

 Széchenyi annak idején bízott a polgári haladásban, a gazdasági fellendülés és a művelődés felszabadította polgárok belátásában. Kossuth azt remélte, a nemzetek belátják közös érdekeiket, amelyek a kicsiket a nagyok elleni összefogásra késztetik. Deák szerint az igazságosság és törvényesség lehet csak hosszú távon sikeres politika alapja.

Talán nem hozott volna megoldást egyik sem abban a korban, abban a történelmi pillanatban, a kereszteződő érdekek harcában. Mindenesetre a magyarsághoz méltó az értelmiség felelős tudatával választott elvhű és következetes egyenlő erkölcsi mértéket alkalmazó megoldás lett volna. Nemzetünk tragédiájához vezetett, hogy ezt a következetes elvhű magatartást egyik nagy államférfi útjának választásában sem tudtuk tanúsítani. Sem a döntések megfontoltsága, sem a megvalósítás önzetlen következetessége nem érvényesült a dualizmus korának politikájában. Változtatni ezen már nem tudunk, tanulni belőle azonban még nem lenne késő.