A semleges állam jogtörténeti fejlődése

Az ókori népek azonosságtudatához tartozott, hogy saját istenük volt. A legjellemzőbb ez a zsidó nép tudatában, amint ezt a tudatot a Biblia szinte minden oldala sugározza. Mondhatjuk, hogy máig ez tartotta össze Izrael népét a szétszóratásban. A választott nép nem maga csinált magának Istent, hanem Isten által kiválasztatott arra, hogy mintegy „nemzeti keretet” adjon a Istenének: atyái hite és hűsége jogosította fel erre.

Velük szemben a rómaiak önazonosságát elsősorban joguk adta. Más módon a sokaságot nem tudta nemzetté formálni, mint hogy jogot adott nekik, mondja Livius Romulusról. Ám e jog, a nemzet joga, a ius publicum része a sacra, a vallás rituális és a sacerdotes, a vallás intézményesített rendszere. 

Korunkban mindenesetre indokolt ragaszkodni ahhoz, hogy az állam ne foglaljon állást hit és erkölcs igazságai vonatkozásában, ne döntse el hatalmi szóval, helyesek-e vagy nem a vallás tételei. Ez nem jelenti, hogy az állam a maga jogának alapjául szolgáló etikai tételeket ne követelje meg és az azokat alátámasztó egyházi tanítást ne üdvözölje szövetségesként. Az államnak viszont a társadalom vonalán számosabbak az erőforrásai és sok a – más-más szempontból ugyan, de – hozzá csatlakozó kultúrharcos szövetségese.

Az ősi Róma történetének nyitott kérdései

Feltűnő, amint ezt már Mommsen is hangsúlyozta, hogy Róma alapításának időpontja a hagyományban ritka egyértelműséggel van megadva (Kr. e. 753. április 21 !).[31] A VIII. század közepi városalapítást több, egymástól független forrás is meglehetős biztonsággal állítja.[32] A rétegvizsgálatok összefüggése ezzel az időponttal, másrészt ennek az időpontnak a településfejlődés folyamatában játszott szerepe nagy kérdése a római őstörténetnek. A római államra és annak korai jogára vonatkozó ismeretek esetleg adhatnak támpontokat a belső kronológia valószínűségére vagy valószínűtlenségére.