Az új Alkotmány egyik legfontosabb, el nem odázható feladata, hogy a bírói hatalmi ág ezen erőszakkal levágott ágát újra élessze, és ez által a jogállam eszköztárát újra teljessé tegye.
Kell, hogy a bíróság, amely e közhatalmi körben eljárni lesz köteles, méltó legyen feladatához: a bírói hivatal soha sem játék, a hatalommal szemben azonban a legnehezebb jól gyakorolni. Hatásköre kiterjed a tisztségviselő személyes működésére, alkalmasságára, tevékenységére és mulasztására: a hatalom gyakorlóján számon kell kérni vétkét és hibáját egyaránt, jogkövetését és jogmulasztását, kapkodását és késedelmét.
Tenni kell ezt úgy, hogy a nemzet szükséges politikai céljainak megvalósulását ne akadályozza, hanem éppen biztonságos, joggal alátámasztott keretet biztosítson kibontakozásuknak.
Legszigorúbban a közjavakkal való sáfárkodást, a hatékony, célszerű, takarékos és szabályszerű gazdálkodást kell megkövetelni.
Magyarországnak – így hívjuk ez után hazánkat – Alaptörvénye van. A Magyar Köztársaság Alkotmányának helyébe lép. Ezzel véget ér az az 1989. október 23-a óta tartó történelmi időszak, amikor jogrendünk alapját forma szerint az 1949. évi XX törvény – 1989. őszén teljesen megváltoztatott tartalommal – képezte.
1989. augusztusban kezdődött. A firenzei piarista rendház vendégszobájában laktunk. Egy este csengett a telefon. Pestről jelentkezett SL barátom. „A Kerek-asztal ellenzéki oldala alkotmánybírónak akar jelölni. Vállalnád?" – Végre elértem, hogy római jogot taníthatok. Nem kívánom feladni. – válaszoltam. „Bíróként taníthatsz, a törvény lehetővé teszi!" – De olyan alkotmány lesz, amit az én erkölcsi felfogásommal összhangban képviselhetek? – volt második ellenvetésem. „Igen, olyan lesz, amit jó lélekkel vállalhatsz!" – volt a megnyugtató válasz. Igent mondtam, és nem bántam meg.
Még fontosabbá válik a biztos jogérzék, jogalkotás, igazgatás, ítélkezés, gazdálkodás vonalán most, hogy nagyobb jogközösség részei lettünk, hogy a közös jog ismét fontossá vált mindennapi életünkben. Immár nem a szovjet diktátum, amit legfeljebb csúfoltak jognak, hanem a közös piac, a közös érdek diktálta magatartási szabályok összessége. Annak az Európának joga, amelynek egyik pillére, összetevő eleme éppen a közös jogi kultúra és erkölcsi töltet!
A római jog a jogállami jogi oktatás szükséges alapját képezi, és fogja is képezni, mert fogalom- és eszmetára része az egységes Európa kultúrkincsének. Nyelvezete és intézményrendszere átment a különböző szuverén államok jogrendjeibe: azokra is áll jószerivel, hogy háromnegyed rész közös bennük, s legfeljebb a további rész sajátos, országhoz kötött, municipális (ahogy őseink a regionálist nevezték). Lehet persze kísérletezni azzal, hogy pótlékokat találjunk ki e helyett a közös kincs helyett, és azokat próbáljuk meg eladni a közös piacon, megetetni a nem kellőn éleslátó fogyasztókkal. De a pótlékok sokfélék lesznek, kérdés, hogy megfelelnek-e majd a célnak, hogy nem vész-e el az átalakítás során az érték, európai közkincs lesz-e, vagy talmi pótlék, innét-onnét összeszedve, összekeverve.