A Köztársaság elnöke aláírta...

Magyarországnak – így hívjuk ez után hazánkat – Alaptörvénye van. A Magyar Köztársaság Alkotmányának helyébe lép. Ezzel véget ér az az 1989. október 23-a óta tartó történelmi időszak, amikor jogrendünk alapját forma szerint az 1949. évi XX törvény – 1989. őszén teljesen megváltoztatott tartalommal – képezte.

1989. augusztusban kezdődött. A firenzei piarista rendház vendégszobájában laktunk. Egy este csengett a telefon. Pestről jelentkezett SL barátom. „A Kerek-asztal ellenzéki oldala alkotmánybírónak akar jelölni. Vállalnád?" – Végre elértem, hogy római jogot taníthatok. Nem kívánom feladni. – válaszoltam. „Bíróként taníthatsz, a törvény lehetővé teszi!" – De olyan alkotmány lesz, amit az én erkölcsi felfogásommal összhangban képviselhetek? – volt második ellenvetésem. „Igen, olyan lesz, amit jó lélekkel vállalhatsz!" – volt a megnyugtató válasz. Igent mondtam, és nem bántam meg.

Eredeti megjelenés helye: Új Ember 2011. május 08.

 

A Köztársaság elnöke aláírta...

Magyarországnak – így hívjuk ez után hazánkat – Alaptörvénye van. A Magyar Köztársaság Alkotmányának helyébe lép. Ezzel véget ér az az 1989. október 23-a óta tartó történelmi időszak, amikor jogrendünk alapját forma szerint az 1949. évi XX törvény – 1989. őszén teljesen megváltoztatott tartalommal – képezte. Ezen Alkotmány megvalósításának, ezzel a jogállam hazai megvalósításának szenteltem jogászi pályám két utolsó évtizedét.

1989. augusztusban kezdődött. A firenzei piarista rendház vendégszobájában laktunk. Egy este csengett a telefon. Pestről jelentkezett SL barátom. „A Kerek-asztal ellenzéki oldala alkotmánybírónak akar jelölni. Vállalnád?" – Végre elértem, hogy római jogot taníthatok. Nem kívánom feladni. – válaszoltam. „Bíróként taníthatsz, a törvény lehetővé teszi!" – De olyan alkotmány lesz, amit az én erkölcsi felfogásommal összhangban képviselhetek? – volt második ellenvetésem. „Igen, olyan lesz, amit jó lélekkel vállalhatsz!" – volt a megnyugtató válasz. Igent mondtam, és nem bántam meg.

Tartalmában, tételeiben mai Alkotmányunk valóban képviselhető volt mind jogászi, mind keresztény etikámmal összhangban. Két hibája nem tartalmából adódott, és a gyakorlat által nem is volt orvosolható. Az egyik a csupán formai legalitása volt: 1949-ben nemzetközi kompromisszum fogadta el, tudatosan, noha nem a szuverén nemzet maga számára alkotott törvénye volt. Legitimitást nem kaphatott a rendszerváltó Országgyűléstől sem, hiszen az maga sem volt legitim. Ezért szövegét csak ideiglenesen, a jogállamba való békés politikai átmenet kedvéért, fogadták el addig, míg valódi népképviseleti Országgyűlés helyette véglegeset nem alkot.

22 évig kellett erre várnunk. Ez a hosszú idő sem volt elég arra, hogy a rendszerváltó Alkotmány átmenjen a köztudatba, hogy a nemzet magáénak érezze, kész legyen érte kiállni, és érvényesülését kikényszeríteni. Valójában meg sem ismerte, idegen maradt a polgárok többsége számára. Voltak, akik nem érezték eléggé nemzetinek, eléggé magyarnak. Voltak, akiknek piaci érvényesülési elképzeléseit akadályozta, ezért előszeretettel nevezték „sztálinistának", túlzottan szocialistának. Valójában sem az egyszerű választók nem ragaszkodtak hozzá, noha az emberi alapjogokat is, a szociális jogokat is részletesebben tartalmazta, mint a legtöbb hasonló törvénymű, sem a politikai vezető réteg nem kívánta érvényesíteni, mert a hatalom gátlástalan érvényesülését akadályozta. Ám a törvény, amely nem él az emberekben, egyáltalán nem él! Nem csoda, ha oly ellentmondásosan haladtunk – ha haladtunk – a jogállam felé vivő rögös úton!

22 éve folyt a küzdelem, a demokratikus jogállamot, az Alkotmány értékrendjét komolyan vevő, érte áldozatra is kész polgárok csoportja, és a keretet komolyan nem vevő, annak kiskapuit maga javára kihasználni törekvő erők között. Ráment erre a küzdelemre az ország, erkölcsileg is, gazdaságilag is. Mire ez világossá vált a választók többsége előtt, szinte csődhelyzetbe kerültünk. Mélyebbről indulunk új irányba, mint ahogy azt akár a vesztett háború után, akár a szovjet csatlóssorból szabadulva, annak adósságait legális átmenet címén kényszerűn elvállalva tehettük.
Nos, a legutóbbi választáskor megváltozott a helyzet. Az Országgyűlésben alkotmányozó többséghez jutott koalíció ígérete szerint be kívánta váltani a rendszerváltó Alkotmány ígéretét, megalkotva a magyar jogrend immár végleges, jogállami alapját képező alaptörvényt. Hogy ez ezúttal nem a hazai hagyomány szerinti Alkotmány, hanem a német előkép szerinti alaptörvény nevet kapta, ebből a szempontból mellékes.

A lényeg, hogy a választást megnyert koalíció a jogállam felé vezető úton jelentős lépést tett. Az ideiglenes, átmenetet szolgáló, kétséges legitimitású Alkotmány helyébe a választók által arra meghatalmazott Országgyűlés a jogállam jogrendjét hordozni képes és hivatott alaptörvényt alkotott. Annak immár sem magyar, sem hagyományos jellege nem vitatható, erkölcsi mondani valója pedig lényegében egyezik az eddigi jogállami alkotmányosság nemzetközileg is elfogadott normáival. Mindenkire kötelező voltát nem lehet vitatni.

A lelkesedés ennek ellenére nem általános. Fanyalognak egyesek a jogszabályhoz nem mindenben illő költői „nemzeti hitvallás" miatt, mások észrevételezhetik a fogalmazás itt-ott pontatlan voltát (ahogy a tervezetekkel kapcsolatban, javító szándékkal, tettem magam is.) Félthetik a régi szöveg határozott alkotmányos alapjogait biztosító tételek helyett az enyhébb fogalmazású ígérvények megjelenésétől a jogok érvényesülését. Kifogásolhatják a lendületes megvalósítás menetét, a vitás kérdések részletes kitárgyalásának elmaradását. A jogállami biztosítékok rendszerének részben gyengülését, részben elmaradását az előzetes ígéretekhez képest. Végül, egyesek, a sokszor kívánt, bár meg nem határozott tartalmú jogfolytonosság hiányát.

Mi, keresztény magyar állampolgárok, ne csatlakozzunk ezekhez a csoportokhoz. Lássuk tisztán: a társadalomnak szüksége van egységes, egyértelmű alapra jogrendje felépítéséhez. Az Országgyűlés ennek megalkotására felhatalmazást kapott. Elvárható volt, hogy él ezzel a felhatalmazással. Ha tette, azt tette, ami a kötelessége volt.

Az Alkotmányozó (alaptörvényt meghatározó) hatalom tőlünk, a nemzettől kapta felhatalmazását és élt vele. A kötelességét teljesítette. Szakmai szempontból az Alaptörvény talán lehetett volna csiszoltabb, lehetne itt-ott másképp fogalmazva, helyenként határozottabb, helyenként több biztosítékot nyújtó. Azonban látszik, hogy különböző választói igényeket igyekezett egyeztetni. Ígéret hangzott el arra, hogy a polgárok meg fogják kapni az alaptörvény szövegét, és így megismerhetik azt. Ez megkönnyíti erkölcsi mondani valója elsajátítását – ami fontos – és könnyebbé fogja tenni a további jogalkotó munka figyelemmel kísérését – ami lényeges.

A mi polgári, jogkövető kötelességünk az, hogy jó lélekkel fogadjuk választott képviselőink jogalkotó munkájának eredményét. Igyekezzünk a közéletben az Alaptörvény szellemében működni, annak betartását számon kérni, ellenőrizni. Amint volt államelnökünk, a kiváló alkotmányjogász, mondotta: az alaptörvény alkalmas arra, hogy a jogállami jogrendet ráépítsük. Ehhez várja most, joggal, a polgárok építő, segítő együttműködését az ország jogalkotóinak és tisztviselőinek kara. Mert, ne feledjük, csak az első lépést tettük meg. Hosszú még és nehéz a mélységből kivezető út. Sok áldozatba, sok lemondásba fog kerülni. Akik tehetik, a mélyszegénységbe jutott és további tehet viselni aligha képes rétegek helyett is kell, hogy áldozatot vállaljanak! Sok, keresztény szellemet megkövetelő lemondás, önmegtagadás, többletteher-vállalás, alázat, megértés lesz szükséges ahhoz, hogy a választáskor meghirdetett biztonságot nyújtó rend, a létbiztonság, közbiztonság és szociális biztonság kora elkövetkezzék.

A régi Alkotmány nem érvényesült, mert nem vált elevenné a nemzet tagjai által. Az Alaptörvény sem fog érvényesülni, ha a nemzet nem vállalja fel megvalósítását! Nem lesz családcentrikus társadalom, új jövőt hordozó gyermekek nemzedéke édesanyák, édesapák egymást szerető, utódaikat örömmel és áldozattal is vállaló sora nélkül! Nem lesz értéke a munkának, biztonsága az otthonnak, ha ezek belső tartalmát fel nem vállalják az alkotó munkát lelkesen vállaló, az otthon melegét megbecsülő polgárok! Nem lesz szociális biztonság, ha a másik ember előtt bezárkózó, önző társadalom fog elfordulni a rászorulók táborától. Nem születik meg a kölcsönös bizalom gyümölcsöző légköre a tisztesség és becsület általános és kivételt nem ismerő megkövetelése nélkül!
A húsvéti szent olvasmányok szerint Isten a próféta által ígérte, hogy kiveszi belőlünk a kőszívet, és érző szívet ad a helyébe. Kérjük ezt az érző szívet, mert nélküle a legszebb alaptörvény, a legköltőibb nemzeti hitvallás sem ér semmit!

Húsvéti ajándékként kapott alaptörvényünknek előlegezzünk bizalmat, és tegyük a magunk elfogadó magatartásával élővé annak tartalmát, értékeit. Akkor meg fogjuk kapni azt az áldást, amit az alaptörvényt felvezető hitvallás szerint kérünk. A jó kedvű áldozatvállalás gyümölcseként a bőség áldását.