Degré Alajos, a tudós

 A nyolcvanas években gyors egymásutánban hagytak itt bennünket mindazok, akik a magyar középkor és kora újkor jogtörténetének avatott ismerői voltak: Bónis György, Degré Alajos, Both Ödön, Hajdú Lajos. Űr maradt nyomukban. Életükben egy más értékrendben gondolkodó rendszer megfosztotta őket attól, hogy – függetlenül katedrájuk meghagyásától vagy elvételétől – tanítványokat neveljenek, iskolát alapíthassanak. Haláluk után tapasztaljuk a nagy űrt: nincs a magyar középkornak hivatott jogtörténésze, üresen tátonganak történetünk azon lapjai, amelyekre európaiságunk és egyéniségünk fiatalkorát fel kellett volna jegyeznünk. Sok mindent, amit átvehettünk volna, kezdhetünk újból, kevesebb tehetséggel, gyengébb alapokkal.

 

*Eredeti megjelenési hely: In: Máthé Gábor – Zlinszky János (szerk.): Degré Alajos emlékkönyv. Budapest, Unió, 1995. 15–18.

 

Degré Alajos az Illés-szeminárium köréből indult el a jogtörténet útján, olyan körből, ahol elmondhatta volna:

 

„Nem így, magánosán daloltam, versenyben égtek húrjaim, Baráti szem művészi gonddal függött a lantos ujjain.

Láng gyűlt a láng gerjelminél, eggyé fonódott minden ága...”

 

(Arany János: Letészem a lantot)

 

Illés nagy tudással, kiváló érzékkel indította el a fiatal jogászok sorát a források felé. Bónis, Degré, Viczián, Murárik a Quadripartitum és a Tripartitum boncolgatásával, elemzésével kezdték tanulni a források világát, a jog nyelvét és formakincsét. Kezdték ezt jelentős, még középiskolából hozott klasszika-filológiai fegyvertárral, megfelelő római jogi alapokkal, pozitív jogi ismeretekkel, nyelvismerettel. A műhellyel Degré ismertet meg bennünket Beszámoló a budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jogtörténeti Szemináriumának működéséről 1928–1934. című munkássága zsengéi között megjelent tanulmányában.[1] E műhelyben született A Négyeskönyv perjogi anyaga,[2]valamint A Négyeskönyv büntetőjogi elvei,[3] amelyek, összecsengve a szeminárium más munkáival,[4] egy kibontakozó tudományos kutatási program részeiként értékelhetők.

Ugyanilyen program részének tekinthetjük A Planum tabulare keletkezésével kapcsolatos kérdések[5] című munkáját is, csak ezúttal Bónis a „költőtárs”, akivel együtt vagy legalábbis egymásra hangoltan működnek.

Egyedibb darabjai a kör munkásságának Degré további fiatalkori munkái, bár mind a kora újkor iránti érdeklődést, a perjogi interessét tükrözik, és egységsen valamennyi a levéltári adatokon alapuló kutatás iránti adottságot és érzéket tükrözi számunkra. Szépen induló tudományos karrier évenkénti gyümölcseit vehetjük számba, ízlelgethetjük, amíg csak a háború közbe nem szólt és a fiatal magántanár publikációs-kutatási lehetőségeit egy időre meg nem szakasztotta. A pálya kezdeti, ígéretes szakasza itt zárult le.

A háború vége után Degré álma látszólag megvalósult, tanár lehetett. Külön fejezet szól arról, mennyire neki való volt e hivatás, az igazi tudós mennyire elkötelezetten gyűjtötte maga köré a „cupida legum iuventus” tiszta forrásokra vágyó részét. Elirigyelték ezt tőle is, mint még sokaktól, de egyelőre csak annyiban, hogy nem honorálták, nem ismerték el – megakadályozni népszerűségét, hatását nem lehetett.

Ebből a korszakából valók tananyagnak szánt jegyzetei, előbb egyedül, majd társakkal kiadva.[6]Világos előadásmód, szakszerű tömörség, magyaros nyelvezet jellemzi azokat. Máig is haszonnal forgathatjuk őket a tananyag szerkesztése során, noha épp a legnehezebb években, a legélesebb ideológiai küzdelmek közepette kellett őket megalkotni.

A tananyagírás mellett Degré ezekben az években fordult a gyámi jog történetének tanulmányozása felé is. Első kisebb publikációit követve,[7] e tárgykörben születtek meg habilitációs tézisei,[8] melyekkel másodszor is megszerezte a jogot a katedrán való működéséhez, engedve a politikai rendszer kívánalmainak. A magyar gyámi jog másik hivatott tudományos művelője, Szokolay Leó, igen nagyra tartotta e körben munkásságát.

Ám alighogy megszerezte, immár másodszor, a katedrajogot, az 1956-os forradalomban iránta megnyilatkozó rokonszenv és bizalom visszahatásaként a szocialista restauráció során tőle is, mint Bónistól, egyszer s mindenkorra meg-vonták annak lehetőségét, hogy hivatalos oktatóként az ifjúság elé állhasson. Neki is, mint Bónisnak, a levéltár nyújtott menedéket, tudományos kutatási lehetőséget.[9] Elsősorban Zala megye jogtörténetével kapcsolatosak további publikációi, noha más tárgykörökben is dolgozott, a magyar jogtörténetet – bár meglehetősen szegényes anyagi lehetőségek között –, főleg az általa preferált francia nyelvterületen, a kissé enyhülő viszonyok között módja nyílott mégis képviselni, csak úgy, mint Bónisnak... Fogja-e valaha is napjaink fiatal, utazni tudó nemzedéke érzékelni, érteni, tudni, mit jelentett filléres ellátmányokkal, sokszor könyöradományokból, baráti támogatásból, a vendéglátók megértésére szorulva, mindig a legolcsóbb megoldásokat választva, itt-ott, a szó szoros értelmében lét-bizonytalanságban, mégis méltóképpen képviselni a hazai tudományt, hirdetni a magyar jog múltjának értékeit, és szomjasan a tudományos légkörre élvezni e megalázó lehetőségek morzsáit is.

Zala megyei levéltári kutatásainak eredményeit hozzák a Boszorkányperek Zala megyében,[10] A közigazgatás megindulása Zala megyében a felszabadulás után,[11] Olvasókönyv Zala megye történetéhez,[12] Gergelyffy Andrással és Valter Ilonával közösen írott műve, Az egervári vár története,[13] ugyancsak két társszerzővel megjelent munkája A Zala megyei kórház története,[14] Zala megye 1839. évi követutasításának publikálása és a Pálóczi Horváth Ádám és az 1819. évi zalai tisztújítás.[15] Számos kisebb közlemény, előadás tanúsítja ezeken kívül is, hogy Degré számára nem kényszermegoldás volt a levéltári munka, hanem igazi történészként és kutatóként tudta a forrásokból kielemezni a nagy történeti mozgások hátterét.

Nem lett hűtlen mindemellett eredeti kedvelt témáihoz sem. A perjog köréből 1961-ben jelent meg nagy összefoglaló munkájuk Bónissal és Varga Endrével.[16] Középkori városi joggal foglalkozott Székesfehérvár városi jogáról írott tanulmánya a Fejér megyei levéltár anyagából.[17] A Horthy-korszak jogtörténetével[18] foglalkozott, ifjúkora emlékeit is felelevenítve és szűkebb kutatási körének forrásait is felhasználva, majd általánosra kivetítve a Magyar jogtörténetírás a Horthy-korban című tanulmánya, a Kísérlet a jobboldali pártegység megteremtésére Zala megyében 1944 nvarán és a Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat múltjából.[19]

Több jelentős tanulmánnyal csatlakozott a hetvenes évek dualizmus kutatásaihoz. Ide sorolható A magyar jogtörténetírás keletkezése és fejlődése a dualizmus korában,[20] A magyar gyámsági jog kialakulása a dualizmus korának gyámsági kódexéig.[21]

Részben ugyanezen témákat vitte bele a nemzetközi tudományba idegen nyelven megjelent utolsó tanulmányaival. Ilyenek a magyar ügyvédség kialakulásáról és az ügyvédi vizsga bevezetéséről írott, a szlovák kongresszuson elhangzott előadása, a Vormundschaftsrecht in Ungarn von 1848 bis 1878,[22] és az Elemente des römischen Rechts im Vermögensrecht der ungarischen Leibeigenen című ugyancsak jelentős levéltári alapokra támaszkodva írt tanulmánya[23], a magyar házassági jogról írott francia tanulmánykötet,[24] és végül a Jean Bodin társaság részére készített referátuma a magyar falusi önkormányzati közösségekről.[25]

Egy gazdag tudományos életmű korántsem teljes bemutatására vállalkoztam e sorokban. Igazi tudósról írok, akit nem befolyásolt, hogy olvassák-e, hogy megbecsülik-e. Az igazságot kutatta, a tudást a tudás kedvéért művelte, tudva, hogy az igazi érték a kiművelt, kutatáson pallérozott emberfő. Nem csüggesztette el a sikertelenség vagy meg nem értés, megmaradt jó humorú, az életet igenlő embernek. És megmaradt, katedra nélkül is, tanítani, segíteni mindig kész atyai barátnak. Egy-egy észrevétele, lektori véleménye maga is tudományos kisremek volt, így az is, amelyet a magyar ügyvédség történetéről írott munkámról adott. Az igazi tudós szerénységet sugárzó örömével fogadta, mikor figyelmeztetései és tanácsai nyomán átdolgoztam munkámat. Emberi nagyságát nem nyomta el az idősebb kolléga jóval nagyobb ismerete, tapasztalata, hanem sugárzott belőle a segítőkészség, a másik eredményei felett érzett őszinte öröm és a közös ügy, a magyar múlt ismerete iránti elkötelezettség. Példát ad, tanít ma is – és nagyon hiányzik!

 

 

 

[1] Cegléd, 1935.

[2] Cegléd, 1935.

[3] Budapest, 1936.

[4] Viczián

[5] Győr, 1940.

[6] Eckhart Ferenc – Bónis György – Degré Alajos: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, Eötvös Loránd Tudományegyetem, 1951.; Bónis György – Degré Alajos – Holub József – Sarlós Márton: Állam- és jogtörténet. Budapest, 1952.; Eckhart Ferenc – Degré Alajos: Magyar állam- és jogtörténet. Budapest, 1953.; Sarlós Márton – Bónis György – Degré Alajos: Egyetemes állam- és jogtörténet. Budapest, Közoktatásügyi Jegyzetellátó Vállalat, 1953.

[7] Degré Alajos: A jobbágyárvák kifosztása a feudális Magyarországon. Pécs, 1954.

[8] Degré Alajos: Feudális gyámsági jog Magyarországon (kandidátusi értekezés tézisei). Budapest, 1955.

[9] Zlinszky János: György Bónis 1914–1985. In: Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschich-te. Germ. Abt. 104. 1987. 487–494.

[10] Zalaegerszeg, 1960.

[11] Budapest, 1961.

[12] Zalaegerszeg, 1961.

[13] Zalaegerszeg, 1965.

[14] Degré Alajos – Ferenczy Sándor – Szilvás Rudolf: A közigazgatás megindulása Zala megyében a felszabadulás után. Zalaegerszeg, Levéltári Közlemények, 1973.

[15] Zalaegerszeg, 1974.

[16] Bónis György – Degré Alajos – Varga Endre: A magyar bírósági szervezet és perjog története. Budapest, 1961

[17] Degré Alajos: Székesfehérvár városi joga a középkorban. Székesfehérvár,

[18] Budapest, 1969.

[19] Budapest, 1971.

[20] Budapest, 1968.

[21] Budapest, 1977.

[22] Budapest, 1970.

[23] Szeged, 1970. (E mű kimaradt a magyar római jogi szakirodalom bibliográfiájából.)

[24] Csizmadia Andor – Degré Alajos – Somlyai Filó Erika: Études sur l’histoire du droit de mariage de Hongrie. Pécs, Pécsi Tudományegyetem, 1979.

[25] Degré Alajos: Les communautés rurales. Brussels, 1986.