A nyolcvanas években gyors egymásutánban hagytak itt bennünket mindazok, akik a magyar középkor és kora újkor jogtörténetének avatott ismerői voltak: Bónis György, Degré Alajos, Both Ödön, Hajdú Lajos. Űr maradt nyomukban. Életükben egy más értékrendben gondolkodó rendszer megfosztotta őket attól, hogy – függetlenül katedrájuk meghagyásától vagy elvételétől – tanítványokat neveljenek, iskolát alapíthassanak. Haláluk után tapasztaljuk a nagy űrt: nincs a magyar középkornak hivatott jogtörténésze, üresen tátonganak történetünk azon lapjai, amelyekre európaiságunk és egyéniségünk fiatalkorát fel kellett volna jegyeznünk. Sok mindent, amit átvehettünk volna, kezdhetünk újból, kevesebb tehetséggel, gyengébb alapokkal.