A semleges állam jogtörténeti fejlődése
Az ókori népek azonosságtudatához tartozott, hogy saját istenük volt. A legjellemzőbb ez a zsidó nép tudatában, amint ezt a tudatot a Biblia szinte minden oldala sugározza. Mondhatjuk, hogy máig ez tartotta össze Izrael népét a szétszóratásban. A választott nép nem maga csinált magának Istent, hanem Isten által kiválasztatott arra, hogy mintegy „nemzeti keretet” adjon a Istenének: atyái hite és hűsége jogosította fel erre.
Velük szemben a rómaiak önazonosságát elsősorban joguk adta. Más módon a sokaságot nem tudta nemzetté formálni, mint hogy jogot adott nekik, mondja Livius Romulusról. Ám e jog, a nemzet joga, a ius publicum része a sacra, a vallás rituális és a sacerdotes, a vallás intézményesített rendszere.
Korunkban mindenesetre indokolt ragaszkodni ahhoz, hogy az állam ne foglaljon állást hit és erkölcs igazságai vonatkozásában, ne döntse el hatalmi szóval, helyesek-e vagy nem a vallás tételei. Ez nem jelenti, hogy az állam a maga jogának alapjául szolgáló etikai tételeket ne követelje meg és az azokat alátámasztó egyházi tanítást ne üdvözölje szövetségesként. Az államnak viszont a társadalom vonalán számosabbak az erőforrásai és sok a – más-más szempontból ugyan, de – hozzá csatlakozó kultúrharcos szövetségese.