A magyar magánjog történetének hiányzó fejezetei

Ugyanakkor szinte teljes a homály Werbőczy Tripartituma, az azt követő három század, a reformkori magánjogfejlődés és az abszolutizmus kori jogfejlődés vonatkozásában. A XVIII. századra és főleg a XIX. századra vonatkozólag vannak ugyan elszórt, részterületeket érintő igen értékes munkák, de ez nem változtat azon, hogy a mohácsi vésztől a kiegyezésig terjedő kor magyar magánjogának története feldolgozásra vár: a források felkutatása, elemző értékelése, a gazdasági-társadalmi-politikai összefüggések feltárása, a jogtudó értelmiség szerepének értékelése e korban egyelőre hiányzik.

Európai szinten összefoglalást nyújtani kívánó nagy munkákhoz kérik számon tőlünk jogtörténetünk e hiányzó fejezetét.

Werbőczy jogforrástana

 

Werbőczy a műve elején különbséget tesz ius commune vagy civile között, (amit nála a római és egyházi jog jelent, amit a császár formálhat, alakíthat), és helyi, országos jog, ius municipale, ezen belül statutorium között.[6] Az országban érvényes (érvényesülő) jognak azt tekinti, amit a bíróságok országosan ténylegesen alkalmaznak, és amit ő is a gyakorlat során tanult, sajátított el.[7] Ennek rögzítése mellett kell értelmeznünk azt a kijelentését, amit a II. rész 6. titulus tartalmaz: „omnia fere jura regni huius originaliter ex pontificii caesareique juris fontibus progressum habeant” – ennek az országnak szinte minden jogtétele eredetileg az egyházi és a császári jog forrásaiból ered. Szembeállítva ezzel az általános érvényű és többségében nálunk is érvényesülő joggal megállapítja: „municipalis haec nostra consuetudo, qua in judiciis modo generaliter utimur, ex tribus fundamentis constat” – az a mi országos szokásunk, amellyel bíróságainkon általában élünk, három alapból áll össze.”[8]

Ez a három alap, azaz belső jogforrás Werbőczy szerint az uralkodók által hozott köztörvények, decretumok, az uralkodók által adott kiváltságok, valamint az országos rendes bíróságok által alkotott ítéletekbe foglalt és ismétlődő joggyakorlat tételei. Werbőczy nem hagy kétséget afelől, hogy az ő felfogása szerint mind a ius civile vagy commune, mind a hazai jog sajátos forrásainak tételei, a decretumok és privilégiumok azáltal válnak az élő hazai szokásjog, consuetudinarium ius részévé, hogy a bíróságok azokat ítélkezésükben alkalmazzák. 

 

Werbőczyről korai ítélkezni

"A téma közérdekű, s még mindig felkavarja az érzelmeket."

Werbőczy művének a maga idejében legjelentősebb közjogi tétele az I. 9. (Primae nonus) volt, a nemesi egyenlőség szokásjogának írásba foglalása, ami megakadályozta hazánkban a feudális tagoltság elhatalmasodását, és lehetővé tette, hogy az egységes nemesi rendbe az alsóbb néposztályok is folyamatosan bejussanak.