A szakmai etika

A szakma és a hivatás. A szakma adta lehetőség: a tudás mint hatalom. A szakma megkívánta felelősség: a szakmai etikai követelmények. A jogászi hivatás és a közhatalom. A törvénytudás és a törvényalkalmazás adta hatalom. A törvényalkotói hatalom. A jogalkalmazói hatalom. A jogállam hatalmi elmélete: szolgálat és felelősség.

 

*Eredeti megjelenés helye: Keresztény erkölcs és jogászi etika 1998. Szent István Társulat

 

IRODALOM: BODA 86. 123 sk o., BODA 94. 35 sk o., KIRÁLY I. rész, WEBER 70., 191. o.

 

Alkotmányunk szerint mindenki szabadon választhatja meg foglalkozását. Ahhoz, hogy ezt megtegye, tehetsége szerint biztosítani kell számára a tanulás, a művelődés lehetőségét. A foglalkozás, amelyhez a társadalomban szakismeretre, szakképesítésre van szükség, szakma. Ilyen szakma a jogászi pálya is. Egyetemi, főiskolai végzettséget kíván többnyire, de - történelmileg nézve - legalábbis hosszú gyakorlat során megszerzett, az általános alapműveltségre, iskolázottságra ráépülő sajátos ismereteket követel meg gyakorlójától ez a pálya, a joggal való foglalkozás bármely ága.

A jogász az emberek társadalmi gondjaival, egymás közötti nézeteltéréseivel, ezek szabályozásának módjával, a társadalmi békés egymás mellett élés rendjének megteremtésével foglalkozik, s mindazzal, ami ehhez vezet vagy ennek részét képezi, képezheti. Abból él, hogy mások veszekesznek - mondja a rosszindulatú szemlélő. Abból él, hogy megmutatja, mint kell az általa létesített mesterséges akadályokat megkerülni, a kerítések kiskapuit ügyesen megtalálni, kihasználni. S mivel ez a pálya szükség szerint hamis kell hogy legyen, LUTHER tömör ítélete szerint: Juristen - schlechte Christen! A jogászok rossz keresztények...

Valóban pénzéhes akarnokok, zugügyvédek, törvényt kijátszók, bajt keverők a jogászi pályát választók? Valóban akadály e pályán - mint azt egyszer egy tanítványom nyílt és bizalmas naivitással megkérdezte a szilárd erkölcsi szemlélet? Vagy inkább az az igazság, hogy a sok jogot tanult ember között kevés az elhivatott jogász, az olyan elkötelezett törvénytudó, aki valóban átérzi feladatát, és hivatásának tekinti a társadalmi béke gyarapítását, biztosítását?

Hivatás-e egyáltalán a jogászi pálya? Általában véve hivatás embernek lenni. Minden embert meghívott a Teremtő valamely pálya betöltésére, valamely feladat megvalósítására. Az ember a Teremtő társa alkotó munkájában, így tanítja a keresztény szemlélet.[1] Mégis, vannak szükséges, társadalmilag elkerülhetetlen hivatások: és lehet minden foglalkozást hivatásszerűen gyakorolni. Minden odaadással, jól, mások hasznának szem előtt tartásával végzett tevékenység lehet hivatással végzett munka. Ám a valódi hivatások alatt azokat az életpályákat értjük, amelyek célja és tartalma a mások szolgálata: egészségük, lelki gyarapodásuk, műveltségük, szabadságuk, békéjük szolgálata.

Ilyen értelemben hivatás a jogászi pálya is, ha helyes szemlélettel töltjük be. hiszen a társadalomban élés szükségszerű az emberek számára, de egyáltalán nem mindegy, hogy az adott társadalom mennyire biztosítja a benne élőknek a szabad emberi életet, egyéniségük kibontakoztatását, békés egymás mellett élésüket. A békés egymás mellett, egymásért, szabadon élés, létezés feltételeinek megteremtésében, biztosításában, alakításában rejlik a jogász elhivatottsága, ehhez kapja meg szakmája révén az eszközöket.

A hivatás teljesítése: értékszerző tevékenység. Ehhez a jogászi pályán a szakmai tudás adja az eszközt. A tudás lehetőséget teremt jogászi hivatalok betöltésére, jogi munka végzésére, így az állam hatalmi pozíciói betöltésére is. A tudás mindig hatalom, de a jogi tudás az államhatalomban való részvállalás szakmai előfeltétele. A jogász számára a hivatás betöltése a hatalomban való részesedéssel járhat.

A hatalom erkölcsi szemmel nézve mindig átruházott hatalom: a társadalom ruházza alkalmasnak vélt tagjaira saját rendje biztosításához, saját békéje fenntartásához szükséges előfeltételként a hatalmat. A translatio imperii, a hatalom átruházása a társadalom részéről bizalmat jelent a kiemelt egyén iránt. A bizalmat a tudás és az erkölcsi elvárások alapján előlegezi a társadalom, s azt a hívatott a hatalom helyes felhasználásával viszonozza, érdemli ki. A szakembernek előlegezett bizalom felelősséget jelent. Akit részesítenek a hatalomban, annak el kell számolnia az őt kiemelő közösség felé. A hatalom gyakorlása lehet öncélú, és akkor visszaélésszerű, vagy lehet közcélú, szolgálat jellegű, akkor hivatásszerű. A hatalommal való élés belső törvényeit a szakmai ethosz, a szakmai erkölcs szabályai határozzák meg.[2]

A jogászi hivatást felvállaló ember általában tudása, de társadalmi helyzete miatt is kiemelkedhet polgártársai közül. Azok, akik kiemelték, közvetlen szakmai felügyeletet sem gyakorolhatnak felette, kellő szakismeretek híján. így szaktársai, vagy önmaga ellenőrzése alatt áll hivatása gyakorlása során, a „többiek" csak eredményességéről mondhatnak ítéletet. Az ilyen hivatás belső erkölcsi normáinak ismerete, betartása különösen fontos, és nagy társadalmi kárt okozhat, ha a hatalom és tudás nem párosul kellő belső önellenőrzéssel, szakmai etikával. (Hasonló a helyzet orvosnál, papnál, tanárnál, s általában a magasabb tudást követelő hivatásoknál, de a jogászi hivatás közvetlen hatással lehet a széles társadalmi mozgásokra, ezért különösen felelősségteljes.)

A jogászi hivatás közvetlenül képesít a közhatalom terheinek vállalására. A közhatalom viszont kiemelt társadalmi helyzetet, előnyöket is eredményezhet. A magasság hathat szédítőn. Ez a pálya veszélye. Ezért is igényli az etikus magatartást. A vagyon és a hatalom eszközök lehetnek mások javára, de a kedvezményezett egyéni tökéletességére veszélyt jelentenek.

A közhatalom a törvénytudás és az ehhez kapcsolódó jogalkalmazás, törvénymagyarázás révén teszi lehetővé a társadalmi folyamatokba való belenyúlást, azok irányítását. A társadalom békéjét és viszonylagos biztonságát ugyanis normáinak rendje biztosítja, és e béke és biztonság kedvéért a társadalom kész bizonyos korlátozásokat vállalni, elviselni. Hogy mennyi korlátozás szükséges feltétlenül a társadalmi béke biztosítására, szakkérdés. Ennek megválaszolása révén a hatalmat gyakorló a társadalomra előnyös megoldások helyébe saját egyéni előnyének elérését is célul tűzheti, s így visszaélhet hatalmával a maga javára. A társadalmi célok normatív jelleggel való megfogalmazása, a törvény- és jogalkotás, a jogszabályok érvényesítése és alkalmazása adott életviszonyokra mindmegannyi lehetőséget adnak a hasznos, de az öncélú hatalomgyakorlásra is.

A jogalkotó hozhat feltétlenül szükséges társadalmi normákat, de keresheti csak vagy elsősorban a maga kényelmét, hatalmának megszilárdítását, egyéni vagy csoportérdekei érvényesítését is a jogalkotási célok megfogalmazásánál. Ugyanúgy áll ez a jogalkalmazás, a jogmagyarázás vonalán is. Alig van mindennek más hatékony gátja, mint a hivatásos jogász szakmai erkölcse.

A társadalom minden rossz tapasztalata ellenére bízik abban, hogy ez a szakmai erkölcs, hivatástudat végül is hat a közügyekben szerepet vállaló jogászban. Az eszmei állam képeként a jogállamot vázolja fel magának, és azt kívánja megvalósítani: a jog uralmát a hatalom gyakorlóinak uralma helyett, uralma felett. A jogállamban a hatalom - szolgálat, a hatalom gyakorlása felelősséggel jár, a norma a hatalmat korlátozza az egyéni szabadság érdekében, miközben eszközt is ad a hatalom kezébe a köz érdekének érvényesítésére. A jogállam nem a „tiszta jog” állama, nem többség által kikényszerített normák világa, hanem az értéket hordozó rend és béke világa, az emberi méltóság és szabadság rendje: erkölcsi rend, nem hatalmi tiltások és parancsok szövevénye.

A jogállam erkölcsi tartalma természetes erkölcsi tartalom, amint a társadalom az emberek természetes létfeltétele, evilági, anyagi és szellemi létük kerete, s az állam e társadalom szervezett létformája. Kérdésünk, amelyre a következőkben választ keresünk, mennyire felel meg a keresztény erkölcsi rend - a természetfeletti éllékeket kereső rend - az evilági, társadalmi rend erkölcsi követelményrendszerének. Ha megfelel annak, úgy a keresztény értékek elfogadása a közéletben a társadalom elemi létérdeke is.

 

[1]                      KIRÁLY 60. o.

[2]                      Vö.: ZLINSZKY JÁNOS, A jogász erkölcse, Jogtud. K. 1990.