Állam és Jog az archaikus Rómában Doktori értekezés tézisei

Célkitűzések, előzmények

 

A magam elé tűzött feladat: minél nagyobb valószínűséggel megállapítani, mikor, hogyan keletkezett a római állam és jog, s mit tudhatunk annak archaikus szakaszairól.

Az indítékot a kutatásra az a meglátás adta, hogy a római jog az európai kultúra egyik alapeleme, sajátos, egyedölálló társadalmi jelenség. Egyedölálló fejlettségében, módszerében, időtállóságában, hatásában. Kialakulása a pun háborúktól a principátus végéig terjedő félévezredre tehető; további negyed évezred után nyert összefoglalást a justinianusi gyűjteményben; újabb félévezredes lappangás után volt belső ereje az európai polgári jogfejlődés megalapozására ismét már félezer éven keresztül. Amikor ennek a különös normarendszernek a virágkora megkezdődött, maga a római jog min­t egy félezer éves előtörténetre tekintett vissza.

A jogrendszer későbbi sorsát tekinthetjük egyedülálló pozicionális helyzet következményének. Tekinthetjük a medi­terrán ókori kultúrkör értékei szintézisének s ilyen módon versenytárs nélkülinek. Kapcsolhatjuk későbbi sorsát a görög filozófiával és a keresztény eszmerendszerrel együtt a fehér faj világtörténelmi szerepéhez. Mindez azonban nem magyará­zat arra a kérdésre, miért a római jog nőtte magát ki ilyen egyedülálló jelentőségű normarendszerré. Róma indulásakor egy volt a sokszáz apró polisz közül. Nincs látszatra semmi különös oka annak, hogy teljesen sajátos, egyedi jogrendszert hagyott hátra örökül.

Ha valljuk azt a tételt, hogy azonos társadalmi-gazdasági körülmények, adottságok nagyjából hasonló társadalmi jelen­ségeket alakítanak ki és hordoznak, úgy ebből következik, hogy egyedi, különleges társadalmi jelenségeknek egyedi, különleges történelmi oka van. Ezt indokolt kutatni.

A kutatás kiindulási támpontját a XII táblás törvény adja; a Kr. e. 5. század Rómájában keletkezett, ránk maradt anyaga - a törvény anyagának jelentős része - hiteles, elfogadott. Részben a megalkotásakor hozott új normákat tartalmaz, de igen jelentás mértékben - vitás, mely részekben - a törvény megalkotását megelőző történelmi szakasz normáinak írásos rögzítését is.

Ez ma a communis opinio. Ám a XII táblás törvényt megelőző időszak államával ás jogával kapcsolatban eltérő vélemények léteznek, az ismeretek teljes tagadásától különböző módszerekkel elért hipotézisek kivetítéséig, vagy a historiográfusok, a római ókori történetírók által mondottak jó­részének elfogadásáig.

Jelentős viták folynak a XII táblás törvény egyes tételeinek értelmezése körül is. Elfogadott, hogy a törvény eredetileg sem tartalmazta kora normaanyagának jelentős részét: abból a közjog és a perjog szándékkal kimaradt. Ezek tartalmáról ugyancsak heves, bár a közjogot illetően kevésbé jelentős tudományos vita folyik; a jogtörténet művelői inkább az archaikus perjog rekonstruálásával és megragadásával kísérleteznek.

Másodéves joghallgató voltam, mikor 1948 végén Marton Géza meghívott tanszékére mint könyvtárkezelő-demonstrátort. Korosztályom ekkor szembesült a dialektikus történelmi mate­rializmus elméletével és tudományos módszertanával, valamint ideológiájával. Az volt a meglátásom, hogy a társadalomtudo­mányok, jelesül a társadalomtörténet legkülönbözőbb ágaza­taiban egy, a tényekkel és anyagi adottságokkal számot vető, a történelmi fejlődést elemző és azt összefüggéseiben és kölcsönhatásaiban feltáró és bemutató feldolgozás hasznos és gyümölcsöző lesz. Elvégzése a mai történetszemléletre, jog szemléletre, társadalompolitikára hasznos meglátásokat és eredményeket hozhat.

Harmadéves joghallgatóként kezdtem hozzá egy 1949 őszén szervezett szakkörrel a XII táblás törvény feldolgozásához. Ekkor készült a töredéknek ma is oktatási segédanyagként használt kiadása latin-magyar kétnyelvű összeállításban. A szakkör mintegy 150, a tárgykörbe vágó monográfiát és cikket dolgozott fel a tanszék könyvtárából. Az akkor megjelent új és azóta is aktuális munkák közül Westrup "The patriarchal joint family" művének első részét és Noailles "Du droit sacré au droit civil" párizsi előadási jegyzetét tudtuk megsze­rezni és felhasználni.

Nem a töredékek összeállításának vitája foglalkoztatott bennünket, bár a 16. századi első kísérletektől Voigt 1883 évi összeállításán, Bonfante javaslatain át Dirksen és Schöll kánonnak számító művei és Behrends azóta megjelent fejtegetései tükrében ez sem lenne érdektelen feladat. Engem a törvény mint társadalmi alkotás, mint kora és a megelőző időszak történetének forrása és tanúsága érdekelt.

A tárgyhoz negyven éven át hű maradtam. Igaz, nagy kiha­gyásokkal. Aktualitására elég legyen annyit mondanom, hogy mikor azzal foglalkozni kezdtem, jelent meg Kaser: Das altrö- mische Ius c. korszakalkotó monográfiája; akkoriban kezdődtek Gjersted és köre rétegvizsgáló régészeti feltárásai és kezdte Alföldi András kutatni a korai középitáliai nép történetét. 1967-ben a Vandeuvre alapítvány Genfben rendezett XIII. konferenciáján a korszakkal foglalkozó tudományszakok tíz kiemelkedő képviselője - a jogtörténet oldaláról Wieacker - próbálták összhangba hozni a különböző új eredményeket; lényegében eredménytelenül, bár nem haszon nélkül. A 70-68 években az Aufstieg und Niedergang dér Römischen Welt sorozat első köteteiben új számvetés született a római történelem e korszakával kapcsolatos kérdésekről, az állam és jog kezdeteiről és az etruszkolégia, a szabinológia, a régészet és nyelvészet, vallástörténet és a XII táblás törvény kutatásának legújabb eredményeiről. Az olasz tudomány mind nagyobb lendülettel kapcsolódott be a kutatásba; De Francis- ci, De Martino, Pallottino, Momigliano, Serrao, Capogrossi-Colognesi és társaik az elmúlt negyven év alatt sorozatos részkutatásokkal és összefoglaló konferenciákkal igyekeztek nemzeti történelmünk és társadalomtörténetük e szakaszáról a fátylat fellebbenteni. Hazai tudományunk is hozzájárult a közös munkához: elsősorban Diósdi György és Ferenczy Endre munkáira, de Pólay Elemér egyes műveire, és újabban Földi András kutatásaira utalhatok.

Magam nagy kihagyásokkal gyűjtöttem az anyagot a témához. Hét éve foglalkozom vele ismét intenzívebben, mióta életem váratlanul visszakanyarodott a római jog oktatásához. Ezen az időszakon belül sem kizárólagosan: első nagyobb munkám Marton hátrahagyott művének sajtó alá rendezése volt; máso­dik, párhuzamosan futó, a magyar magánjog és az európai usus modernus Pandectarum kapcsolatainak forráskutatása. De 1980 óta kisebb részletekben feldolgoztam és közre is adtam előadásokban, tanulmányokban a római állam és jog kezdeteire vonatkozó nézeteimet is; elsősorban Kaser és Waldstein majd Wieacker ás Behrends kollegiális bíztatásának enged­ve, de saját érdeklődésemet és meggyőződésemet is követve.

A negyven éve megkezdett vizsgálódás vázlatos összefoglalását adja jelen dolgozatom. Nem teljes, inkább "interim report" Momigliano kifejezésével élve. Nem teljes, mert a korlátozott terjedelem erre nem ad módot. Elsősorban nem lehetett részletesen ismertetni és megválaszolni mindazon nézeteket, amelyekkel vitába szállók, sem azokat; amelyek véleményemet alakították. Ez messze meghaladná az adott kereteket. Nem volt módom a témával összefüggő minden kérdéskört részletesen elemezni; egyeseket más publikációban már részleteztem, mások elemzése még hátra van. Az államszervezet, a szankciórendszer, a jogszolgáltatás és a tulajdonrendszer kérdéseit dolgoztam ki legrészletesebben, de ezeken is volna még kiegészíteni-való.

Talán nem lenne szabad munkámat jelen stádiumában össze­foglaló tanulmányként közreadni. Nagy mesterem, Marton Géza bizonnyal nem tette volna, inkább hagyta volna ígéretes töredékként az utókorra. Pályám alakulása mégis erre indít. Úgy érzem, fontosabb most a hazai jogtörténet szempontjából a magyar recepció kutatásának továbbvitele, kivált, hogy oly szerencsésen látszik alakulni a felvidéki és erdélyi levéltárak elérhetősége. Továbbra is elsődleges fontosságúnak tartom a római jog nívós oktatásának ügyét és a tudományos utánpótlás nevelését; pályám váratlan alakulása mellett kérdéses lesz e feladat kielégítő ellátása is, aligha fog a közeli években időm jutni bármily csábító elvont tudományos kutatásra. Úgy érzem, e szempontokra figyelemmel, hogy helyes azt, ami készen van, a tudományos közvélemény nyilvánossága elé tárnom, és a sorsa bízni, hogy e később és mégis féléretten "elválasztott" gyümölcsöt fogom-e tudni még tovább érlelni és teljesebbé tenni. A római állam és jog kezdeteire vonatkozó tanításunkat eredményeim - legalábbis a viták megindításával - hasznosan befolyásolhatják jelenlegi állásukban is.

 

Módszer

Ahhoz, hogy kialakítsam nézeteimet a római állam és jog keletkezéséről és jellegzetességeiről, néhány előkérdést tisztázni kellett.

Állam is és jog is elvont történeti kategóriák, kezdetük függvénye annak, hogy mit értünk e fogalmak alatt. Alábbiak­ban az állam fogalmat abban az értelemben használom, mely szerint:           az állam mesterséges társadalmi szervezet, adott társadalmi egység védelmére és belső rendjének biztosítására létesítve, melynek szerveit, formáit, működését önálló normarendszer határozza meg, megszabva az állam hatalmának kiterjedését, korlátáit, elismert és biztosított érdekeit. Az így szabályozott szervezet állam, a normarendszer, amely ezt a szervezetet meghatározza, s amelyet a szervezet meghatároz, hordoz, biztosít és érvényesít, jog. Ebben az értelemben nem nevezem államnak a puszta hatalmi alapon létesült és fennálló erőszakszervezetet; nem nevezem jognak az állam által nem szankcionált, bár esetleg más úton érvényesülő normarendszert.

Állam és jog felfogásom szerint dialektikus kölcsönhatásban feltételezik egymást. Minthogy a jogi norma kivált kezdeti stádiumban egyéb társadalmi normáktól tartalma szerint többnyire nem tér el, csak állami érvényesítés szempontjából, a jog keletkezésére fogalmilag kihat az állam keletkezése. Az állam létrejötte adott történelmi fázisban könnyebben megfogható, mint a társadalmi norma joggá lénye­gülése; ezért a korai jogrendszer kutatása elválaszthatatlan a korai állam kutatásától - felfogásom szerint. Nem osztom tehát pl. Uwe Wesel felfogását egy "Vorstaatliches Recht"- ről (409), mint ahogy nem tekintem államnak a puszta fegyveres hatalmon alapuló, vezetői önkény által irányított társadalmi egységeket sem, melyekről Herzog "Staaten dér Frühzeit" (188) munkájában számol be.

A rendelkezésre álló adatok alapján arra kell választ keresnem: mióta létezik Róma mint önálló elkülönült társadalmi-gazdasági egység; hogyan jött létre, ugrásszerűen vagy fokozatos lassúsággal; létezett-e állam-előtti periódusa vagy sem. A tudomány az ezzel kapcsolatos vitát a historiográfiai hagyományt lényegében elfogadó Stadtgründung és a modernebb Stadtwerdung elképzelések szerinti vitában éli meg; a kérdés nyitott.

A vizsgálatnak szükségszerűen ki kellett terjednie az összes forrásokra abban a tág értelemben, ahogyan Wieacker Rechtsgeschichte-je I. kötetében (423) a jogtörténet forrásainak fogalmát meghatározza: közvetlen írott és feliratos forrásokon túl a régészet, gazdaságtörténet, nyelvészet, vallástörténet s mindezek összehasonlító ágai mellett a történettudomány összes eredményeire is figyelemmel kell lenni. Természetesen a társtudományok eredményeit nem tudtam felülbírálni, csak egymással szemben értékelni.

A források és adatok fényében először fontolóra kellett vennem a kiindulásom helyességét: valóban egyedi társadalmi jelenség a római jog? A fejlődéselmélet hívei közül sokan tagadják ezt a tételt. Megpróbálták beleszorítani a római állam és jog történetét, kivált annak korai szakaszát, általános történelmi sémákba; megkísérelték kimutatni, hogy az indulásban semmi különös nincs, hogy csak a későbbi politikai elterjedtség és az ebből adódó szintetizáló hatás tette ezt a valójában nem is római jogrendszert összeurópaivá.

Az ilyen törekvések eredménye kettős. Egyrészt megálla­pítható, hogy a római állam és jog már korai szakaszában is mutat egyéni vonásokat, amelyek fejlődéselméleti sémákba nem szoríthatók be. Ilyenek: az állam és jog viszonylag korai társadalmi-gazdasági fejlettségi fokon való megjelenése, a hatalom és az egyén közötti egyensúly, a rendszer szociális vonásai, a legislatio, iurisdictio normaalkotó és érvényesítő párhuzamossága a hatalmi imperiummal és a biztosított önhatalommal, valamint a iudicatio és pactio társadalmi szerepével.

Másrészt megállapítható, hogy a római állam és jog korai történetéről szóló adatok ellentmondásai nem oldhatók fel sem a fejlődéselmélet segítségével, sem összehasonlító történeti, gazdasági és társadalomtörténeti elemzésekkel, de a római jognak idegen normarendszerekkel való kapcsolatából kiindulva sem. Egyelőre nem sikerült olyan állam- és jogtör­téneti sémát találnia a tudománynak, amely az ismert adatok teljességét magába foglalva, felhasználva, okát tudja adni a római jogrendszer sajátos jellegének.

Az állam történeti kategória. Létrejöttéhez szükséges bizonyos gazdasági-társadalmi fejlettség: nevezetesen az adott társadalmi egységnek kell annyi többletterméket létrehoznia, hogy a nem közvetlenül termelő állami szervezet feladatát hordozó egyedeket ebből a többletből el tudja tartani, így váltva meg saját termelésének biztonságát.

Van a gazdasági-társadalmi fejlettségnek olyan foka, ahol az államnak szükségszerűen meg kell jelennie: amikor a társadalomban olyan antagonisztikus ellentétek lépnek fel, amelyek külön társadalmi rendet fenntartó és biztosító szervezet nélkül a társadalmi egység pusztulását okoznák.

Minden adott társadalom, ha meg nem áll a társadalom va­lamely alsóbb fejlődési fokán, előbb eléri az első stádiumot, és aztán tovább fejlődik a második fokozat felé. A két végpont közötti hosszú történelmi szakasz bármely pontján keletkezhet állam. Hogy konkréten mikor jön létre, s ugrásszerű minőségi változással vagy elemeinek lassú kialakulásával jön-e létre, másodlagos történelmi tényezők, okok döntik el.

Minél koraibb fejlődési fokán a jelzett útnak keletkezik az államszervezet, léte annál esetlegesebb. Minél korábban keletkezik, annál több valószínűsége van annak, hogy léte nem lesz tartós. Minél jobban késik létrejötte a fejlődés során, annál valószínűbb, hogy a társadalmi egység az állam- szervezet és a jogrendszer hiányában felbomlik saját belső feszültségei miatt, viszont annál nagyobb a valószínűsége a keletkezett szervezet időtálló voltának.

Róma állama egyik álláspont szerint a 6.- 5. század folyamán etruszk hatásra váltotta fel az addigi latin-szabin törzsi-nemzetségi társadalmi szervezetet. Ezzel szemben áll a római hagyomány, mely szerint Róma állama jóval az etruszk hódítás előtt, talán még az etruszk bevándorlás előtt jött létre tudatos szervező-alapító tevékenység eredményeképpen.

Az első felfogás álláspontom szerint a korai római társadalomra vonatkozó ismereteink jó részével nem hozható összhangba; a második megoldást, mint hitelt nem érdemlőt, a tudomány a 19.sz. eleje óta nagyrészt elveti. Hosszas megfontolás után mégis ez a keletkezési séma látszott számomra jobban összhangba hozhatónak a korai Róma társadalmi normarendszeréről fennmaradt adatokkal. Ezt fogadtam el munkahipotézisnek.

A kutatás első lépéseként el kellett különítenem a hagyo­mányból azt a részt, amelyet a munkahipotézis részévé lehetett tenni. Ehhez a kiindulási alapot a hitelesnek elfogadott jogtörténeti hagyomány szolgáltatta.

Másodszor meg kellett vizsgálni, hogy ez a jogtörténeti adatokkal egyeztetett társadalomtörténet megállja-e legalább azt a kritikai próbát, amit maga a jogtörténeti hagyomány megállt: vizsgálnom kellett a hagyomány megbízhatóságát, vizsgálni önállóságát, a görög és középkeleti normákkal szemben, és el kellett dönteni, hogy mutat-e a historiográfusok hagyománya olyan, a jogi emlékekkel egyeztethető és más forrásokkal is összhangban lévő okot, okokat, amelyek az állam keletkezésére, a jogalkotásra, illetve a jogi normák korai írásba foglalására elegendő indítékot jelenthettek.

Miután ezt a kérdéssort megválaszoltam, fel kellett tárni azokat a mozzanatokat, amelyek a jogi hagyomány részéről a történeti hagyományt és csakis az adott történeti hagyományt támasztják alá, majd sort lehetett keríteni egyes olyan nehézségek, ellentmondások és homályok feloldására, amelyek a ránk maradt korai jogi emlékekben mindezideig nem voltak ki­elégítően magyarázhatók, vagy csak elszórt és nem rend­szerbe fogható eseti megoldásokra találtak ez ideig. Csak olyan keletkezéstörténeti hipotézist fogadhatunk el, amelyik ezeket a tisztázatlanságokat feloldani segít; minél több másképp nem magyarázható kérdés megválaszolása lehetséges a kiinduló hipotézis útján, annál több közvetett bizonyíték szól helyessége mellett; ha a képbe az összes rendelkezésünkre álló eddig elhelyezhetetlen ránk maradt emlékmozaikok beillenek erőltetés nélkül, ez a kiindulási alap helyessége mellett nem csak logikai, hanem történettudományi bizonyítéknak is elfogadható.

Igyekeztem e munka során a római jog ránk maradt összes, archaikus korra vonatkozó forrását értékelni. Igyekeztem a párhuzamos ókortudományi diszciplínák eredményeit figyelembe venni. És igyekeztem óvakodni attól, hogy a bizonyítás során logikai ugrást tegyek (amint Poucet /331/ kifogásolta a régészeknél, hogy egy, a Salius papokéhoz hasonló korabeli pajzs megtalálásából e papi testület Numa Pompilius által történt alapítását is bizonyítottnak vélik).

Ez az igyekezet természetesen nem vezethetett teljes ered­ményre; ehhez túl népszerű a téma, túl sok az anyag és kevés volt az idő. S az általam feldolgozott anyagbél is csak kivonatos bemutatást adhat korlátai miatt a jelen munka.

Az összeállított részelemek szinte mindenikét felvetette, megtalálta már más is. Az én munkám az egészbe szerkesztés és abból az általános következtetések levonása volt. Meggyőző-e, értékes-e, a bíráló fogja eldönteni. Számomra segített a római jog keletkezésének és ebből eredően klasszikus fénykorának jobb megértésében.

• Tézisek - eredmények

1. A római állam és jog sajátosságai nem vezethetők le a fejlődéselméleti úton.
2. A római állam és jog sajátosságai nem vezethetők le etni­kumok egyesüléséből, vagy az indogermán bevándorlásból.
3. A római állam és jog sajátosságai nem vezethetők vissza az etruszk uralomra.
4. A római állam és jog nem átvett társadalmi képletek, sem a görög hatásból, sem a közép- vagy közel-keleti hatásból nem vezethetők le.
5. Kiinduló hipotézis: Róma konkrét időszakban, a Kr.e.8. században, kivetett töredék-népelemekből, különböző etnikumok részeiből verődött össze; tudatosan létrehozott katonai szervezet adta egységét. Ez a szervezet a környező törzsi világ formaelemeit vette fel: törzsekbe, curiak és gensek egyenlő katonai alegységeibe szerveződött és természetes alapsejtje a patriarchális exogám család volt.
6. Az egyéb nemzetségi kapcsolatos mesterséges jellegéből, ugyanakkor a területi szervezet még meg nem szilárdult voltából vezethető le a római család egészen szokatlan egyedülálló autonómiája.
7. A létrehozott törzsállam gazdaságilag inkább visszaesést, mintsem emelkedést jelentett a környezethez képest. Ezt a régészeti leletek igazolják. A Stadtwerdung-ig, a várossá fejlődésig hosszabb, mintegy kétszázados fejlődés vezetett. Ezt azonban Róma már állami keretekben tette.
8. A római államnak kezdettől fogva volt jogi normarendszere. Az állam a fennmaradás érdekében óvta a belső békét. Ahol lakói közt antagonisztikus ellentétek merültek fel, sacralis keretekbe öltöztetett jogi normákat alkalmazott. Ahol választani kellett a különböző törzsi szokások érvénye­sítése terén, vagy meghagyta a kettősséget, vagy iurisdictioval választotta ki az állam által elfogadott normát a rendelkezésre álló szokások közül. Egyébként az ellentétek rendezésére, ahol lehetett, meghagyta a törzsi világ képleteit, ezek az archaikus római jogból még kielemezhetők és összeállíthatók, s a jogösszehasonlítás által igazolhatók.
9. Az újfajta társadalmi egység újfajta megoldandó problémáit a legislatio útján, a szabályok megfogalmazása, kiválasztása, kihirdetése és elfogadása útján rendezte.

Lex alkotására, új helyzet kötelező erejű megoldásira a római polgároknak egyedi lehetőségük is volt, s e kötéseik, a társadal­mi béke előfeltételei, az egyezségkötő feleket is kötötték.

10. Rómának tehát azért volt szüksége korai államra, mert a hagyomány által igazoltan nem volt saját törzsi-nemzetségi, vérségi alapon természetesen kialakult szervezete. S ezért volt szüksége jogra, annyiban volt szüksége jogra, mert és amennyiben nem érvényesült lakói körében közös hagyományok által megszentelt törzsi szokás az összes létező ellentétek megoldására.
11. E korai Róma társadalma egységes szegényparaszt-társadalom volt, kezdetleges földművelő ás pásztorkodó lakossággal. A nyájak nemzetségi és a szántóföld családi gondozását tekintette természetesnek, s szükségleteit részben zsákmányolással is fedezte. A zsákmányt is közösnek tekintette, de a csak paraszti termelésben hasznosítható részét, a rabszolgát és az igásállatokat családi kezelésbe adta. Az egyes családok kertgazdaságát mint sajátjukat, valamint a közös földből rájuk jutó szántót az állam biztosította az adott szűk keretek között.
12. A korai normarendszer kodifikálására az etruszk királyok elűzése után került sor, mert a Quiritas soraiba az etruszk királyok által befogadott, ám a gensek kereteibe nem integrált plebeiusok lázongtak a jogbizonytalanság miatt, s ve­zetőik, a gazdag vállalkozók részt kívántak a hatalomból. A plebs bejutása a Quirites közé három lépcsőben zajlott:
13. Még a királyok bevetették a gentilis klienseket is, a királyi klienseket is exta classem a centurális hadseregbe és ezzel közjogilag polgárokká fogadták azokat;
14. a királyok elűzése után a patrónus nélkül maradt királyi kliensek, vállalkozók és munkások sacrsanctus magistratust kaptak patronusul a néptribunokban, s ígéretet arra, hogy a főmagisztrátusok gondoskodnak foglalkoztatásukról és kenye­rükről, amellett megadták nekik a commercium jogát - föld nélkül - és az egymás közti connubiumuk elismerését;
15. a XII táblás törvényben rögzítették a ius Quiritum sza­bályait, biztosították a gazdag plebeius hitelezők követeléseinek behajtását és szabályozták az adóvégrehajtást az adósok biztosítására, törvénybe iktatták a lázadó plebsnek adott amnesztiát és a patricius és plebeius törvény előtti egyenlőségét.
16. Az így írásba foglalt jog nagyrészt tartalmazza három, megelőző század kialakított normarendszerét. Abból tehát en­nek elemei levezethetők. Nem tartalmazza a már megszilárdult ius publicum-ot és nem tartalmazza a továbbra is patriciusi-papi kézben tartott perjogot. Ezzel az anyagi jogot megkötötte és a fejlődés hajlékonyabb elemévé az interpretálható perjogot tette.
17. Az írásba foglalt jog igazolja a megelőző időre is jogi normarendszer létezését. Így közvetve igazolja a királyi törvények létét.
18. A királyi törvények tartalma a XII táblás törvény koráig írásba foglalás nélkül is fennmaradhatott a jogtörténet­szociológia jelenlegi tudományos álláspontja szerint.
19. A XII táblás törvény szabályai és az archaikus római jog emlékanyaga alátámasztja azt a hagyományt, hogy Róma első lakói eltérő törzsi szokáselemeket vittek be a város norma-rendszerébe, tehát több eltérő etnikumból származtak. Ebből vezetheti le a vagyon kettős fogalma - famailia- pecunia -, a házasság két szertartása és a férfi-nő kétféle családon belüli helyzete; a magukra maradottak kétféle gondozói intézménye – tutela - cura a vagyon elleni cselekmények kétféle, gyökeresen eltérő értékelése, ami valószínűleg kétféle lopásfogalomban is megnyilvánult, a furtum-peculatus fogalompárban; a kétféle értékmérő, aes-pecus; a kétféle kötelezést lehetőség per aes et libram és per sponsionem. Ide vezethető vissza a közjogból a kétféle nemzetségi keret, a curia és a gens, a többféle papi testület, de vannak e kettősségnek nyelvtörténeti és vallástörténeti alátámasztására is adatok.
20. A XII táblás törvény és a királyi törvények szabályaiban kimutatható a normák három rétege: a törzsi szokás jellegű szabályok és eljárásmódok, a sacralis szabályok és szankciók és az új állam törvényhozása által alkotott, esetleg idegen poliszból átvett lexek és eljárási formák.
21. Törzsi szokás jelleget hordoznak a spontán érvényesülő szabályok, akár a végrehajtás terén, akár az önhatalom csendes elfogadása útján valósulnak meg; a talio büntetés, a de saxo praecipitari esetei. Ide tartozik a vitáknak szabadon választott, az öregek sorából kiszemelt judex útján történő rendezése s a pactio-nak a fides védelme alá helyezése.
22. Sacralis szabályokat Róma - a törzsi világhoz hasonló­an - ott alkalmazott, ahol a belső békét antagonisztikus el­lentétek fenyegették, vagy ahol a magánérdek nem kellően biztosította a norma érvényesülését. A közjogi intézmények megszentelésén túl /rex, imperium, tribunus plebis, városfalak/ három normakörben találunk a hagyomány szerint ilyen szabályokat: az exogam házasság adta családi ellentétek kö-rében, a patronus-cliens ellentétek viszonylatában, és a paraszt-pásztor ellentétek megfékezésére.
23. Az új társadalmi egység, a polisz, legislatio-jának em­lékei alkotják a harmadik normaréteget. Ebben sok olyan szabály van, ami eredetileg esetleg az első kettő körében nyert rendezést, de a fejlődés során átcsúszott a legislatio területére. A legnagyobb része ezen normáknak azonban olyan új helyzetekre vonatkozik, amelyekkel Róma lakói előző vilá­gukban nem kerültek szembe. Így a város határai közé szorított herediumok világából adódó súrlódásokat rendező szom­szédjogi szabályok tartoznak ide; a mesterséges gentilis ke­retekből adódó szabályok, amelyek Róma előtt és körül spontán érvényesültek, de Rómában épp mesterséges voltuk miatt megfogalmazást igényeltek, valamint a különböző hagyományok közti választás kötelező erejű eljárása a hatalom hordozói előtt, a iurisdictio szabályai.
24. Az ősi formák alkalmazása új keretben, a törzsi hagyo­mányok elemeinek beépítése az új város normarendszerébe a parricidium szabályain keresztül jól bemutatható. A római polgár életének védelmét az új jogrend minden rómaiak családi kapcsolatának meghirdetésével oldotta meg és állította a lakosság által eddig is ismert normarendszerbe.
25. A XII táblás törvény szankciórendszere, amely kétféle áthagyományozásban maradt ránk, a kialakulóban lévő jogrend védelmét plasztikusan mutatja. Róma joga később sem ismert elkülönült büntetőjogot, mert a korai Róma minden normasértést, ha jogi megítélés alá vonta, büntetéssel torolt meg.
26. A korai római jog, ellentétes nézetekkel szemben, sze­rintem nem ismert kártérítést, csak kárral arányban álló büntetést és jogtalan haszonelvonás miatti büntetést. A kár­térítés - a praeklasszikus korban - a tulajdon jogellenes birtoklásának peres elszámolása során vonult be a római jogrendszer fogalmai közé. A XII táblás törvény noxiam sar- cire kifejezése kárhoz arányuló büntetést jelent.
27. Az archaikus jog ismerte az állam bevonása nélküli egyezséget, pacisci. Ennek eredményét a XII táblás törvény kötelezően vette figyelembe azzal, hogy a magánbékéltetés során már eldöntött ügyet nem engedte in iure vitatni. Az ilyen magánegyezség vagy magándöntőbírói eljárás iure agere műszava még a praeklasszikus korban is ismert volt.
28. Az állami jogszolgáltatást Róma archaikus korszakában az államhatalom hordozója quaestio vagy iurisdictio útján gyakorolta. Quaestioval, személyes vagy quaesitorok útján való tényfeltárással és ezt követő szankcióval a köz elleni cselekményeket rendezte. Iurisdictioval vagy egyes körökben szervezett "vének tanácsá"-val döntötte el a jogkérdést ma­gánfelek elébe vitt vitájában. A tényállás vitatása esetén ilyen ügyekben bírót adott a feleknek.
29. A római ősi perjog egyik legvitatottabb területe a legis actio sacramento in rem Gaius institutiói által ránk hagyományozott rendjének magyarázata. Kiinduló tételem igazolásául szolgálhat, ha ezen a téren segítségével sikerül feloldani a legújabb tudományos nézetekben is még mutatkozó ellentéteket. A legis actio sacramento in rem keletkezését ma visszavezetik esküvel történt sacralis sérelemre, magánharcra, személysértésre, de egyik megoldás sem oldja fel a perrel kapcsolatos problémákat, jelesül az in iure és apud iudicem eljárás kettősségét, az alperesre háruló bizonyítási terhet, a kettős igénybejelentéssel induló eljárást, az ítélet abszolút vagy relatív hatása felett fennálló nézetellentéteket .
30. Véleményem szerint a legis actio sacramento in rem a ius Quiritium állami védelmének igénybevételére szolgáló eljárás volt. Ott lehetett a hatóság segítségét kérni, ahol a római pater familias a sajátjára nem csak azt mondhatta a törzsi világ nyelvén: meum est, hanem azt is: meum est ex iure Quiritium. Ez egyúttal megmagyarázza, hogy eredetileg miért csak a res mancipi, tehát a heredium és a hadizsákmánybál juttatott szolga és igásbarom voltak a védettség tárgyai: ezeket kapta a római polgár a római államtól. Vallom tehát, hogy kezdettől mindezen és csak ezen értékek védelmére szolgált a legis actio sacramento in rem, nem csak az ingók, nem csak a rabszolga védelmére.
31. A legis actio sacramento in rem beindítására minden római polgárnak joga volt. A belső béke fenntartása érdekében mindenkit köteleztek arra, hogy az in ius vocatio-nak tegyen eleget. Ez alól mentes volt a családi hatalom védelme alatt álló egyén, valamint az állam tisztségviselője, egyébként a kötelezettség mindenkire állott; érvényesítésére tanúk mellett önhatalmat is igénybe lehetett venni. A XII táblás törvény már a megjelenési kötelezettség alóli kivételekkel is foglalkozik: betegség, közcélú küldetés, mentesített a megjelenés elmulasztásának következményei alól, a mozgáskorlátozott járműre tarthatott igényt.
32. A perbeállás ellen kifogással lehetett élni: már előbb létrejött pax vagy már létrejött iudicatio esetén az ügy nem volt panaszolható.
33. Egyébként a per indítása három mozzanatból tevődik össze: jognyilatkozatból, a pertárgy azonosításából (manus consertio) és a hatósági védelemre való igénybejelentésből (vindicatio). A hatóság, ha előzetesen elfogadja a felhívást, a dologtól való visszalépésre szólít fel.
34. Álláspontom szerint a Gaius korában még élő legis actio sacramento in rem hosszabb fejlődés eredményeképpen egyszerűsödött, és annak leírása hamis képet ad az eredetiről. Az eljárás célja in iure kettős volt: az igény elismertetése és ennek alapján a dolog birtokának valamelyik fél számára történt odaítélése (vidicias dicere). Az igény vonatkozásában azt kellett először tisztázni - mégpedig a XII táblás törvény szerint egy nap alatt -, hogy a ius Quiritium szerint megalapozott igényt támasztanak-e a dologra a felek. Ha egyik igény sem volt ilyen - vagy mindkettő ilyen volt -a hatóság elutasította az igényeket. Nem tartoztak elé. A tisztázásra az indokok előadásával (causam coiciunto) került sor. A magisztrátus ennek alapján bírálta el az ügyet és hozta meg döntését valamelyik előadás alapján: ezzel a birtokot odaítélte valamelyik félnek. Ez a döntése végleges volt.
35. Ma a másik fél ezzel a döntéssel nem volt elégedett, jogi kifogást nem emelhetett ellene. Csak azt tehette, hogy megesküdött: a másik, birtokot nyert fél által előadott tényállás, amire a jogát alapozta, nem felel meg a valóságnak, így a másik jogsértően - iniuria - vindikálta a dolgot. Ezzel szemben a másik, birtokot nyert félnek esküt kellett tennie, hogy ő igenis valós tényállásra alapította jogát - ius feci, sicuti vindictam imposui. Ilyen esetben a király (magistratus) iudex-et adott annak eldöntésére, hogy az általa alapul elfogadott tényállás megfelel-e a valóságnak.
36. A bíró tehát nem jogkérdésben, hanem ténykérdésben döntött. Ez a megoldása mindazon gondoknak, amelyek abból adódnak, hogy a perrel a dolog feletti uralom - később tulajdon - relativizálódott. Ez megoldja azt a gondot is, hogy a bíró előtt esetleg egyik félnek sincs igaza: a bíró elébe vitt tényállás ugyanis vagy igaz - akkor a birtokba helyezettnek van igaza, vagy hamis - akkor az ellenfélnek van igaza. És megoldja ez a magyarázat azt a gondot is, hogy miért a védekezőnek kell bizonyítania: az ő tényállására, melyet most ténybelileg tettek vitássá, már jogot alapított előzőleg a iurisdictio jogosultja, míg a másik fél jogigényét elvetette, az többé perbe és szóba sem hozható.
37. Megoldja ez a magyarázat a relatív vagy abszolút tulajdonjog kérdését is: ha az in iure nyertes apud iudicem is győz, ez az ő abszolút és többé senki által kétségbe nem vonható tulajdonjogát bizonyítja. Ha az ellenfél nyer, ő perfogadás útján megkapja ugyan a dolgot vagy annak értékét, de ezzel az ő joga nem nyer megerősítést. Azt egy harmadik kétségbe vonhatja továbbra is. Az ő igénye ex iure Quiritium nem nyert bizonyítást, mert nem is volt bizonyítás tárgya, mivel már in iure elvetették. Ezért ez a jog relatív, csak a pervesztes ellenféllel szemben áll meg.
38. Megfontolandó, mi kényszerítette az in ius nyertes felet, hogy ügyét apud iudicem kockáztassa. Erre többféle meg­oldás lehetséges. Forrásszerűleg annyi bizonyított, hogy ebből adódhattak problémák. Ezt bizonyítja a praedes litis et vindiciarum intézménye, amit később bevezettek.
39. A legis actio sacramento in rem elemzése alapján el le­het különíteni meglehetős biztonsággal a Róma alapításától a XII táblás törvény meghozataláig terjedő időszak jogfejlődését, a törvény hozatalával kapcsolatos újításokat, és a törvény interpretációján alapuló civiljogi jogfejlődést. Lehetőség nyílik a praetori formularis per és a civiljogi per párhuzamba állítására több vonatkozásban is. Levezethető, hogy miért maradhatott meg a legis actios eljárás a leghosszabb ideig a hagyatéki ügyek fóruma előtt.
40. Az elemzés alapján kedvezőbb színben tűnik fel Jhering szegény obsitosának helyzete, aki nem jutott atyai örökségéhez Rómában, mert nem volt pénze a sacramentum letételére. Az archaiakus római magánjognak kifejezetten szociális jellege van minden darabossága és látszólagos szigorúsága ellenére s még az - in partes secanto - hírhedt szabálya is legalább annyira adósvédő, mint amennyire hitelezőcentrikus, ha figyelembe vesszük, hogy hitelre általában az adósnak van nagyobb szüksége, nem a hitelezőnek, és csak ott lesz könnyű hitelhez jutni, ahol biztos a visszafizetés.
41. A meum est ex iure Quiritium tárgyai, a római vagyonjogi szabályok között éppoly lehetősége van a normák rétegkutatásának, mint a büntetések és az államjogi szabályok között. Levezethetjük a védett tulajdon első eseteit, az usussal szerzett tulajdont, a közös vagyon törzsi maradványait Rómá­ban helyettesítő közvagyont, és a csereforgalom és a termelés beindulásával keletkező ügyleteket és az auctoritast, a szolgáltatói-termelői pozícióból adódó felelősséget. Mindezek kiegészítésül szolgálhatnak Diósdi György e tárgybani komplett monográfiájához.
42. A vagyoni normák stratigraphiája módot ad a törzsi ere­detű vagyonjogi normák elkülönítésére, a sacralis védelem területeire a paraszti és pásztor termelési mód ütközőpontjain és az új vagyoni viszonyokat rendező római legislatio eredményeinek feltárására.
43. Elemzésem utolsó része a halál esetén történő utódlással foglalkozik. A római hagyományban is tanított teljeskörű ősi szabad rendelkezés XII táblás törvénynek tulajdonított szabálya szerintem így nem létezett. A római archaikus normarend a családi vagyon fogalmán alapult: a sui sajátjukban maradtak a paterfamilias halálakor. A paterfamiliasnak a sui körét volt joga meghatározni; akár végleges családbafogadással in comitiis, akár feltételes jelleggel in procinctu, de mindenképp tanúk előtt, testato. Ha intestato halt volna meg, és ezért nem maradt suusa, a nagycsalád, az agnatusok legközelebbike jogosult volt átvenni a familia-t. Ha nem volt ilyen, a vagyon mesterséges (vagy később már részben természetes?) gentilis keretnek jutott.
44. Joga volt a XII táblás törvény szerint a paterfamiliasnak halála esetére intézkedéseket tenni: gyámot jelölni, szabadságot adni, vagyontárgyakat juttatni, s ilyen intézkedése lex-nek minősült, kötelezte az örökösöket. Nem érhette el ez a legatum a pazarlás szintjét: ez ellen a családot az állam védte (prodigi interdicitur bonorum administratio).
45. Vizsgálódásaink eredményeként azt szűrhetjük le, hogy az archaikus római jog emlékeinek elllentmondásai kiinduló hipotéziseink alapján egy sor esetben feloldhatók, újak pedig nem keletkeztek. A kiinduló hipotézis forrásszerűen iga­zolt, legfeljebb a források történelmi mértékkel mért hitelessége igényelt bizonyítékot. A régészet eddigi eredményei és más, rokon ókortudományágak az alapítástörténetet inkább valószínűsítették részleteiben, de kellően alá nem támasztották: az archaikus államszervezet és jogrendszer elemzése e forrásszerű keletkezéstörténetnek újabb alátámasztását adja. Egyúttal következtetéseket enged a jog és állam keletkezésére és fejlődésének törvényszerűségeire vonatkozóan is.
46. Eredmények hasznosítása

A disszertáció eredményeit a római jog oktatásásában, a jogtörténet korai szakaszára vonatkozó ismeretek gazdagítá­sában és a jogelméletnek állam és jog keletkezésére, forma­elemeire vonatkozó következtetésekben látom.

1. Tárgyban! - eddigi - publikációim

Die Frage dér Verschollenheit im römischen Recht. A. Acad. Ant. Se. Hung. VIII 1-2. (1960) 95-132. (A status dies cum hoste kérdéséhez.)

Familia peouniaque, Jogtört. Tan. VI. (1987) 395-406.